Sopron.info.hu

Cserny Réka és a MAFC megálljt parancsolt

  2009 jan 18 / #lapszemle

Csapatunk nagyon szép eredményekkel kezdte a 2009-es évet. Két mérkőzés, két győzelem. Ugyan tudtuk, ezzel együtt sem mi vagyunk a vasárnapi mérkőzés esélyesei, de evés közben jön meg az étvágy.

Sajnos a mérkőzés első negyede, maga volt a veszőfutás, és a kijózanodás. Cserny Réka szinte hibátlanul dobott, ha pedig dupláztuk, azonnal megtalálta az üres embereket, akik ebben az időszakban pazarul dobták a triplákat. Sajnos a játékvezetői felfogás sem nekünk kedvezett, hiszen 8:2-es faultaránnyal zártuk az első 10 percet, no és 16 pontos hátránnyal.

A második negyedben javult támadójátékunk, de védekezésben még mindig akadtak bosszantó hibák, így az első félidőben több pontot kapott csapatunk, mint legutóbb a Kanizsától az egész mérkőzés alatt.

Jól kezdődött a harmadik etap, öt perc után 2:8 volt javunkra. Sajnos ezután támadójátékunk mondott csődöt. A hátralévő időben csak Horváth Miri tudott kosarat dobni.

A negyedik negyedben mindent egy lapra feltéve, egészpályás letámadásra tértek át a lányok, melynek eredményeképpen sikerült az utolsó negyedet megnyerni csapatunknak.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy újabb újoncot avattunk a 13 éves Préger Laura személyében, aki Kisréti Viktóriával együtt becsülettel helytállt.

Pénteken lehetőség nyílik a revansra, de csak akkor, ha csapatunk hasonlóan jól védekezik, mint tette azt a Kanizsa DKK ellen.

NB I/B csoportos mérkőzés:

NTE-MAFC-Ferencváros – SMAFC-NYME 94:76 (32:16, 26:21, 17:10, 19:29)

Budapest 20 néző V.: Kovács Z., Dr. Lakatos V.

MAFC: Rónaszéki 5, Baranyay 8/3, Nagy P. 5/3, Schubauer 16/3, Cserny 29. Cs.: Nagy B. 13/3, Karlik 11, Péchy 5, Sárdi 2.

SMAFC: Dávid, Horváth 8, Farkas P. 13/3, Kerékgyártó 2, István 17/3 Cs.: Fejes 14, Préger 10, Kisréti 7/3, Klemencsics 3, Zottl 2, Takáts, Hanzséros.

Kipontozódott:
– ill. Farkas 33.p., Fejes 35.p., Hanzséros 35. p.