Sopron.info.hu

Csodálatos játékkal, bravúr győzelem!

  2007 nov 07 / #pellengér

140 néző (valószínű, 90%-ban a játékosok hozzátartozói) A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a mérkőzés előtt mindenki által sokkal esélyesebbnek tartott Bp. Honvédot fogadta csapatunk, az egyre összeszedettebb játékot nyújtó FC Sopron.

Már az első pillanatoktól átvettük a kezdeményezést, és azt a mérkőzés végéig ki sem engedtük a kezünkből. Szebbnél szebb támadásokat vezettet, a népes szurkológárda által folyamatosan, és teszem hozzá megérdemelten biztatott hazai gárda.

Végre megmutattuk, hogy Sopronban a labdarúgás nem a folyamatos balhékról szól, hanem újra a játékról, és az eredményekről. Sokan meglepetésként kezelték eredmény, ám a csapat igazi törzsszurkolóit – látva a hétről hétre javuló játékot, és, hogy a vezetőség által igazolt légiósok, igazi erősítést jelentenek – nem.

Végre egybeforrt a csapat és a közönség, és ennek a fantasztikus győzelemnek a kapcsán, szép jövő sejlik fel, ami akár a nemzetközi kupákban való sikeres szereplést is magában foglalhatja.

 

Mi van?

 

Jó lett volna ezt írni, de látva a csapat utóbbi időben mutatott játékát, és a bajnokságban elért helyezését örökre a billentyű rabjai maradtak volna ezek a sorok, úgyhogy kiszabadítottam őket.

A valóság: Bp. Honvéd -FC Sopron : 0:3, 140 néző (valószínű, 90%-ban a játékosok hozzátartozói)

Cosco eredménylistája:

Liga Kupa: továbbjutó helyről kiesés a legsúlyosabb valaha elszenvedett soproni vereség

Magyar Kupa: kettős vereséggel kiesés

Magyar Bajnokság: 0 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség – kiesőhely!

 

Gratulálunk