Sopron.info.hu

Diadalért Dombóvárra

  2009 nov 21 / #sport

Csapatunkból hét közben többen is kihagytak edzéseket, de a hét második felére úgy tűnik, mindenki – ha nem is teljesen, de – rendbe jött, a csütörtöki videózás után, már a teljes keretnek tartotta meg az edzést Meszlényi Róbert
Edzőnk egy személyes jellegű mondandóval kezdte a dombóvári mérkőzés honlapunkon történő felvezetését:

“Nagyon sajnálom, hogy Jampi bácsi, azaz Bálind József, a dombóvári csapat korábbi vezetőedzője a közelmúltban elhunyt. Még fiatal edzőként elhívott Dombóvárra, akkor ő éppen szakosztályvezető volt, és az ott töltött év alatt jó kapcsolatban dolgoztunk együtt, s a barátságunk -noha ellenfélként többször is összecsaptak csapataink- megmaradt.”

Szombati ellenfelünknél játékoscsere volt a héten, távozott a mind a pontszerzés, mind a lepattanózás tekintetében a bajnoki rangsorban második helyen álló Jonathan Jones, aki 24,57 pontot, és 11,14 lepattanót szerzett átlagban meccsenként. Helyére a 26 éves, 206 centi magas ugyancsak amerikai Dustin Villepigue érkezett, s elképzelhető még, hogy Spencer megy, a Körmenden sikertelenül próbálkozó Graham pedig érkezik a DKC-hoz. És hogy ennek milyen hatása lehet a meccs kimenetelére?

Nos edzőnk erről így vélekedik:

“Az biztos, hogy Jones egy meghatározó centere volt a magyar bajnokságnak, roppant harcosan, erőszakosan ment a lepattanókért, s magasságát, hosszú karjait kihasználva ebből szerezte pontjai nagy részét. Az új centert nem ismerjük, de az biztos, hogy nagyon akar majd bizonyítani, miként Graham is. A Dombóvár amúgy elsősorban légiósai átlagon felüli egyéni képességeire építette játékát, hiszen LeGrange és Walker is kiváló adottságú kosaras.

Mellettük nem szabad megfeledkezni a szerintem igen jó magyar állományról sem, hiszen ha Szőke, Deák, Panta vagy Csirke elkapják a fonalat, képesek sorozatban dobni a triplákat. A védekezésre tehét nagyon oda kell figyelni, nem szabad engedni, hogy lendületbe jöjjön ellenfelünk. Ami bennünket illet, szerintem abban bízhatunk, hogy csapatként talán jobban működünk majd, mint a Dombóvár, remélem, játékosaink sérülései miatt történt edzéskihagyásai nem vetik vissza őket a formájukban.

Azt gondolom, fegyelmezett védekezéssel, extra egyéni teljesítményekkel, korrekt bíráskodás mellett lehet esélyünk az újabb bravúrra, hogy Kaposvár után ismét idegenbeli meccset nyerjünk.”

sakc.hu