Sopron.info.hu

DUPLÁZTUNK!

  2011 ápr 22 / #sport

Csapatunk egy végletekig kiélezett, szinvonalas bajnoki döntőben hosszabbítás után győzte le a Pécs 2010 csapatát! 2011 BAJNOKA AZ MKB-EUROLEASING SOPRON!

Csupán egy dolog volt biztos péntek este a pécsi városi sportcsarnokban. Ma bajnokot avatnak! Két fáradt és elszánt csapat készülődött a végső csatára, melyből reméltük, hogy mi kerülünk ki győztesen. Ebben bízott az a mintegy 150 soproni szurkoló, aki elkísérte csapatunkat, és sportszerű buzdítással felvette a versenyt a hazai táborral, mely teljesen megtöltötte a pécsi katlant. A kezdő ötösök nem változtak, mindkét együttes a legjobbjaival vágott neki a mérkőzésnek.

Mindkét fél kihagyta az első lehetőségeit, majd másfél perc után előbb Zane, a túloldalon pedig Iványi megmozdulása ért pontokat (2. perc 2-2). Bujdosó kosarával volt először a hazaiaknál az előny, melyre egy emberként ugrott fel a csarnok. Lüktetett a mérkőzés, melyre láthatóan mindkét együttes nagyon felszívta magát (5. perc 7-8). Hamar a cserékhez nyúltak a szakvezetők, de ez nem a mutatott játék miatt volt. Hosszú percek voltak még hátra, és bizony jól kellett gazdálkodni az erővel. A kosarak java a palánk alatt született, mindkét oldal igyekezett bejuttatni a labdát a körtébe. A mérkőzés első triplájával 5 pontos előnyt szereztünk! Marissa hintett a hármas vonalon túlról (8. perc 10-15). Egy perc múlva már döntetlen volt. Ki más, mint a pécsiek rutinos vezére, Iványi jegyzett szintén triplát (9. perc 15-15). A negyed hajrájában Németh Betty és Iványi Dalma villant. Három pontos előnnyel várhattuk a folytatást (17-20)!

A 11. percben a cserepadról beálló Varga Zsófi talált rést a hazaiak védőfalán. Ellenfelünknél pedig a pálya minden szegletéből veszélyes Quigley talált be kétszer is (12. perc 21-24). Utóbbi nagyon elkapta a fonalat, és hibátlan dobóteljesítménnyel a 13. percben már 7. pontját jegyezte a negyedben! Griffin révén a 13. percben utolértek minket a hazaiak (26-26). Hogy a vezetést ne vehessék át, arról Amber gondoskodott. Továbbra is letámadással zavarta a labda felhozatalát a Pécs, de ennek átjátszása nem okozott gondot. Izgalmakból nem volt hiány, és szerencsére vissza tudtuk verni az egyre erősödő pécsi rohamokat (16. perc 30-32). A 18. percben Tina megkapta a 3. személyi hibáját, melyet követően időt kértünk. Ez volt a találkozó első időkérése (18. perc 30-34). Zónára váltottak a fehér mezesek, de Betty azonnal átdobta őket (18. perc 31-36). Nem várt sokat Zeljko Dokic sem, és ő is kikérte első idejét (19. perc 31-36). A szünet előtt Quigley hármasa után mi jöhettünk volna még büntetőkkel, de egymás után több pécsi kézzel készített sormintát sem értékeltek személyi hibával a játékvezetők (36-38).

Ahogy várható volt, szoros, kiélezett küzdelmet vívott a két együttes. Griffin pontjaival az első perc után újra a pécsieknél volt a minimális előny (21. perc 39-38). Ezúttal mi nyúltunk a zónához. Jó húzás volt! A harmadik sikertelen pécsi támadást követően Zeljko Dokic kénytelen volt időt kérni (23. perc 41-46). A megbeszélés jól sikerült, Iványi triplája hibátlanul csapódott a gyűrűnkbe. A 25. percben Fegyverneky egyenlített, de Marissa is kosárral fejezte be az akciót (46-48). Nagyon fontos duplát szerzett Dodi a támadóidő lejártának a végén. Jött viszont a rossz hír, Tinára már a negyedik hibát fújták rá. Griffin büntetői célba értek (26. perc 48-50). A 27. percben a remekül kosarazó Marissa 6 pontra növelte a különbséget (48-54). Ahogy manapság a kosárlabdában, úgy a mai napon sem jelentett ez megnyugtató előnyt. A Pécs egy 7-0-ás rohammal fordított. Sarok triplája után időt kértünk (28. perc 55-54). A kis tanácskozás után Kata véget vetett a rövidzárlatunknak, sőt Amber is betalált a 6,75-ösön túlról. A pécsieknél Quigley volt megállíthatatlan (57-59). Négy pont! Ennyi állt a két együttes között a záró (?) 10 perc előtt (57-61)!

Hihetetlen izgalmak, és élvezetes játék jellemezte a mérkőzést! Amber a lehető legjobban, egy triplával indította útjára a játékot! Természetesen Quigley sem hibázott a hármason túlról. Fantasztikusan nyújtott a két gárda (32. perc 60-64)! Quigley lehetetlen helyzetből is betalált, miközben Marissa hasonló dobása néhány ugrándozás után leperdült a gyűrűről (34. perc 62-66). Iványi Dalma csatlakozott Tinához, már ami a faultok számát illeti. Négy hibával is pályán tartották, mely jó döntés volt. Előbb egy szerzett labda, majd egy gólpassz került a neve mellé. Krnjic a palánk alól, a tőle megszokott félhoroggal kettőre hozta fel csapatát. Sőt, egy labdaszerzés után egyenlíthettek a hazaiak. Fegyverneky ezt egy pontos bombával meg is tette a sarokból (38. perc 68-68)! Időt kértünk. 2.49 maradt hátra a negyedből. Kevés is, sok is. Az izgalmak mindenesetre a tetőfokára hágtak. Zane és iványi is hibázott, Amber azonban nem, ahogy Krnjic sem. 70-70, és már csak 1.54 maradt a döntők döntőjéből. Tina ismét minket juttatott előnyhöz, melyre Griffin válaszolt. Nem tudtak hibázni a játékosok (72-72)! Egy perc maradt vissza! Marissa középtávoli dobása kimaradt, jöhetett a Pécs. 39 másodperccel a végső dudaszó előtt Zeljko Dokic kért időt (72-72). Labdát szereztünk, de az utolsó támadásunkat már a dudaszó megszólalása után értük el, így következett a ráadás (72-72)!

Az első támadás joga a hazaiakat illette, de eladott labda lett a vége. Sajnos nálunk sem vezetett eredményre az első akció. Az első extra perc kosár nélkül ért véget. Griffin törte át elsőként a határt, melyre Amber palánkosa érkezett. Eltelt a második perc is (74-74). Újra Griffin, újra pont. Marissa azonban triplát hintett! Micsoda kosár volt (76-77)! Az utolsó – bár ilyet majdnem hogy felelőtlenség kijelenteni – két perc kezdete előtt Zane jegyzett kosarat. Zeljko Dokic időt kért (76-79). Quigleyra játszottak figurát a hazaiak, de kicsúszott a labda az amerikai játékos kezéből. Iványi szerezte vissza a másik térfélen a golyót. Jól védekeztünk azonban, így ismét mi jöhettünk. Zane nem hibázott! 38 másodperc maradt vissza. Öt pont ide. Quigleynak volt még egy tripla a tarsolyában. Micsoda izgalmak (79-81)! A fault mellett döntöttek érthetően a hazaiak. Amber első büntetője sajnos kimaradt. A másik szintén, de visszaszereztük! Ismét pécsi fault! 13 másodperc maradt hátra. Amber most nem hibázott (79 83)! 2011 BAJNOKCSAPATA AZ MKB-EUROLEASING SOPRON!!!

PÉCS 2010 – MKB-EUROLEASING SOPRON 79-83 (17-20, 19-18, 21-23, 15-13)

Pécs, 3900 néző

PÉCS 2010: Iványi 11/6, Fegyverneky 9/3, Quigley 21/9, Nagy-Bujdosó 5, Griffin 22 Cs.: Krnjic 6, Raksányi -, Sarok 5/3, Palusna –

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 8, Coleman 17/6, Holt 24/6, Krivacevic 8, Tamane 12 Cs.: Horti 4, Németh B. 8, Varga Zs. 2

Statisztika

Mezőny dobószázalék: 30/63 48% ill. 33/61 54%

3-pontos dobószázalék: 7/17 41% ill. 4/7 57%

Büntető dobószázalék: 12/16 75% ill. 13/14 93%

Gólpassz: 15 ill. 13

Lepattanó: 27 (Griffin 8) ill. 27 (Tamane 8)

Szerzett labda: 12 ill. 9

Eladott labda: 13 ill. 14

Fault: 21 ill. 18

IBM: 99 (Griffin 34) ill. 112 (Coleman 28)