Sopron.info.hu

Egy kis szubjektív Volt beszámoló

  2006 júl 07 / #VOLT fesztivál Sopron

Egy kis szubjektív Volt beszámolóSzerdán háromnegyed 4 fele eszembe jutott, hogyha oda akarok érni Kispál csendesülősre, talán el kéne indulnom… hiába még ki kellett pihennem a délelőtti melót. Szóval kocsiba be, ablakot le, aztán irány a kemping… felfele felszedtem 2 stoppost, legalább nem kellett hegyet mászniuk, aztán már ott is voltunk.

Mázlisan kezdődött a dolog, mivel 0 ember állt előttem a sorban, így hamar karszalaghoz jutottam. Viszont Kispálon már nemigen volt hely az árnyékban mire beértem, na de ennyitől nem esünk kétségbe. Meg persze amúgy is a legjobb dolog ami történhetett, hogy végre napsütés, lengén öltözött lányok, semmi eső. Gyorsan beszereztem egy nagyvadászt, majd lassan kortyolgatva élveztem a koncertet. Utána a szokásos: összefutottam egy nagy halom ismerőssel.

Betévedtünk Multicafeba egy kis stand up comedyre (jó volt, legalábbis én jókat nevettem), majd KFT koncert, ezúttal legalább nem mi énekeltük az Afrikát a haverokkal, mint karaoke bulikon. Pár órával és sörrel később Bikini koncert, majd egy felettébb sértődött Republic, kicsit zokon vették, hogy nem a nagyszínpadra tették őket, sőt az ott játszó De Phazz is behallatszott.

Egy kis szubjektív Volt beszámolóA koncert végén egyszer csak felcsendültek a Beatrice Nagyvárosi farkasának taktusai, és megjelent a Nagy Feró. Egy szám így a vele kiegészült Republictól szólalt meg. Aztán persze jött a Beatrice koncert. A szokásos remek hangulat, zúzás, kommunista blokk meg ami kell. Utána megindultam hazafelé, elvégre holnap is van nap.

2.nap

Előző nap kiheverve, de ezúttal csak 6 fele mentem ki. A szokásos helyemet már elfoglalták, így a kocsit kicsit odébb támasztottam le. Aztán, hogy ne legyen minden szép és jó, elhagytam a passom. Hiába sétáltam vissza nem találtam meg, lehet hogy valaki összeszedte…kicsit emlegettem a passtartó gyártójának a felmenőit, aztán inkább mentem bulizni. Épp beértem Junkiesre, szokásos nagyvadász le, aztán előre zúzni. Már hiányzott egy kis pogó. Kijelenthetem a hatás nem maradt el, jól látszanak rajtam a nyomai ?. Közben elgondolkodtam mennyire megváltozott a világ… már egy Junkies koncerten is alig látni igazi punkokat, vagy legalább pár feketébe öltözött bakancsos rocker arcot…lehet hogy kihalunk??? Na jó azért még vagyunk, de messze nem annyian mint mondjuk akár csak 5 éve. Junkies vége fele összefutottam pár ismerőssel, és mivel úgyis ugyanazokra a koncertekre készültünk, így kiegészülve mentünk tovább. 9-ig mászkálás, igazi Volt feeling, aztán Kispál a nagyszínpadon. Ezt sosem hagyom ki, a Kispál koncerteknek van valami egyedi hangulata, igazi koncertzenekar. Ezúttal sem kellett csalódnom. Kispál koncert jöhet minden mennyiségben. Aztán Tankcsapda. Kellemes csalódás, sokkal jobb volt mint tavaly (ezzel nem azt mondom, hogy tavaly nem volt jó, de nem tettem volna a 10 legjobb TCS koncertem közé), Jól eltalálták az egyensúlyt a régi és az új számok között (meg persze a legújabb album szerintem sokkal jobban sikerült, mint az előző, jobban hozza az igazi régi Tankcsapda albumok hangulatát). Szóval ütős kis bulit csináltak, és hosszú évek után idén először nem áztunk sz*rrá. Ezután még némi mászkálás mindenfele, aztán irány haza, mert már kezdtem éhes lenni (Voltos kajaárak mellett ez fontos szempont)

phoenix