Sopron.info.hu

Együtt ülünk a világfa ágán

Együtt ülünk a világfa ágán címmel az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati lehetőségének köszönhetően verses, zenés kulturális műsort visznek hátrányos helyzetű gyerekeknek, nehéz sorsú cigány fiataloknak a Soproni Petőfi Színház művészei szerte az országba és a Vajdaságba. A három zenészből és két színészből álló csapat a tervek szerint 21 településen összesen 25 előadást tart felsősöknek és középiskolásoknak gyermekotthonokban, nevelőintézetekben, fiatalkorúak börtöneiben-hangzott el a program első állomásán tartott sajtótájékoztatón hétfőn, a soproni Cseresznyevirág Gyermekotthonban, ahol január 21-én rendezik meg a sorozat nyitányát.


A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Élete végéig börtönben marad

további részletek