Sopron.info.hu

Eisenstadti ékszerüzlet rablás: Megvannak a tettesek!

  2017 dec 21 / #Cikkmix

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön a délelőtti órákban fegyveresek rabolták ki Kismartonban ( Eisenstadt ) sétálóutcájában az egyik ékszerüzletet. A rablás során pisztoly és fejsze volt az elkövetőknél, akik tettüket követően igyekeztek kereket oldani. Az üzletben egyébként négy alkalmazott volt, de szerencsére tényleges sérülés nem érte őket. Két alkalmazottat azonban olyan trauma ért, hogy őket egy válságkezelő csoport munkatársai gondoznak.

fotó: bvz.at / Werner Müllner

Az osztrák rendőrség nagy erőkkel látott neki az elkövetők keresésének, amely során helikoptereket is bevetettek, továbbá a környékbeli települések határaiban és a Soproni határátkelő pontnál is szigorú kontrollt vezettek be. A keresés mondhatni gyors és sikeres volt, igaz nem voltak érintettek a környékbeli települések, hiszen a két feltelezett rablót a város területén fogták el.

Több helyen alakultak ki kisebb torlódások a rendőri kontroll miatt! fotó: cyberdriver

A rendőrség szóvivője Helmut Greiner egy rövid tájékoztatás keretében elmondta, hogy az elfogott  személyek életkora és állampolgársága nem meghatározható, hiszen semmilyen dokumentummal nem rendelkeznek és nem is hajlandóak kommunikálni a rendőrséggel.   A szóvivő hozzátette, hogy az első gyanúsítottat az Esterházy-kastély közelében fogták el, a másodikat pedig a kastélyparkban. Thomas Steiner, Eisenstadt polgármestere gratulált a rendőrségnek a gyors és sikeres felderítéshez és elfogáshoz.

 

 

forrás: bvz.at

cyberpress.hu