Sopron.info.hu

Elhunyt Antal Imre

  2008 ápr 15 / #csak úgy

Elhunyt Antal ImreÁprilis 15-én, kedd reggel hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Ő vitte sikerre a 27 évvel ezelőtt indult Szeszélyes évszakok-at, a magyar televíziózás egyik meghatározó darabját. A hosszú MTV-s időszak után az RTL Klubon tért vissza, de egészségi állapota nagyon megromlott az utóbbi hónapokban. Több filmben játszott, tévéshow-k kedvelt alakja volt.

Április 15-én, kedd reggel hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Kényszerű kórházi kezelése után két hónapja ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban. Tavaly tavasszal már lehetett tudni, hogy a művész igen beteg, ekkor a gyártó Szféra TV producere, Oltványi Tamás és az RTL Klub Csonka Andrást ültették be Antal Imre mellé társműsorvezetőként. Oltványi, a legutóbbi munkaadója, kedden az [origo]-nak elmondta, hogy szerinte a műsor az európai televíziózás egyik legjelentősebb hagyományokkal bíró produkciója volt, Antal Imre pedig egyenesen pótolhatatlan. “A 1,5-2 milliós nézettség miatt az idős komikus nem is akart visszavonulni, de egészségi állapota nem tette lehetővé a munkát az elmúlt hónapokban” – nyilatkozta.
Bodrogi Gyula színművész lesújtva hallotta a hírt. “Ezt még fel kell dogoznom, annak ellenére, hogy tudtuk, hogy súlyos beteg. Nagyon tehetséges volt, még rendezőként is dolgoztam vele az Újpesti Színházban. Számtalan műsorban szerepeltük, de arra nem is emlékszem, hogy mikor tévéztünk együtt először. Az biztos, hogy nagyon régen, még zongoristaként ismertem, voltam hangversenyén is.”
Vitray Tamás is úgy érzi, nehéz ilyenkor bármit mondani. “Nehéz, még úgy is, hogy tudtunk betegségéről, mert a sajtó sokat foglalkozott vele – talán túl sokat is. Mi nem szerepeltünk nagyon sokat együtt, de azt régóta tudtam, hogy a magyar televíziózás kimagasló tehetségei közt volt a helye, a műfajban nagyot alkotott, kiváló showman volt. Képességeit senki nem vonta kétségbe. Ma már feledésbe merülni látszik, de neki ez kényszerpálya volt, amin bizonyított is. Akik zongorajátékát is hallották, azt mondták, hogy a zenében is legalább ilyen sikereket érhetett volna el.”Ismerősei szerint édesanyja halála után már nem volt a régi, romlott lelkiállapota, betegségek gyötörték, trombózist kapott, orrát is műteni kellett. Fizikai állapota gyorsan romlott, a kezelésekre pedig nem mindig járt el.
Szívünkben örökké élni fog……
Forrás: www.origo.hu