Ellehetetlenül a közlekedés Sopron és a 84-es utat környező falvak között

Egyre jobban, s egyúttal egyre több helyen megmutatkozik az, hogy mekkora is forgalom a Sopron környéki utakon. Úgy tűnik tendencia lesz hogy a környező községekből már nem annyira vonzó Sopronba munkát vállalni hiszen közel a duplájára nő az ingázással töltött idő, ha valaki a Soprontól keletre lakik, s a 84-es, 85-ös főközlekedési utakon szeretné megközelíteni a várost.

Dugó télen

A nekünk nyilatkozó források arról számoltak be hogy az elmúlt közel öt évben, köszönhetően a tömegesen Ausztriában munkát vállalóknak, valamint a belső migráció okozta tumultusnak olyannyira megnőtt a településen átvezető és az azt megközelítő utak forgalma, hogy aki Sopronban szeretne munkát vállalni kétszer is meggondolja hogy elvállalja-e az ajánlott pozíciót. Nem egy ilyen történetről hallottunk, hogy inkább a régió egy másik pontján vállal az illető munkát, akár 10-15%-kal kevesebb bérért is, a kiszámíthatóbb és biztonságosabb munkába járásért cserébe.

Bár a sajtó és a közvélemény a 84-es főút országhatár előtti szakaszával foglalkozik főként, ma már nem telik olyan nap sem, hogy a Sopron táblától Kópházáig, de akár Nagycenkig is egybefüggő a kocsisor a reggeli és a délutáni csúcsokban. Így aki Lövőről, Peresztegről járna soproni munkahelyére ugyanahhoz a kocsisorhoz csatlakozik mint akik a nyugati szomszédunkhoz járnak át napi rendszerességgel. Nyilvánvalóan nem mindenki vállal be napi két órás vezetést az osztrák bérekért cserébe, vagy épp nem adatik meg neki a lehetőség, így aki Sopronban vállalni a munkát ma már könnyen számolhat azzal, hogy a korábbi húszperces távot közel dupla idő alatt fogja abszolválni a túltelített utak miatt.

Dugó nyáron

Noha konkrét statisztika nem létezik erre a jelenségre, a térségi foglalkoztatók és a környező kistelepülések lakói között igencsak aktuális probléma Sopron személyautóval való megközelítse, ami természetesen nem csak a munkába járás során jelent plusz terhet mindannyiunknak, hanem a bevásárlástól és a közhivatali ügyintézéstől kezdve a nem tervezett egészségügyi intézménylátogatásig bezárólag bármikor.

Megoldást jelent erre az M85-ös főút gyorsforgalmi út építése, azonban erre is még hosszú éveket kell várni. Ez idő alatt pedig jöhet akárhány mezőgazdasági vontató, útburkolat bontás és megannyi forgalomkorlátozó tényező, ami autósok ezreinek okoz bosszús pillanatot. Bár a Kópháza – Nagycenk közötti szakasz többnyire jól belátható, sajnos az utóbbi időkben nem egy halálos baleset történt itt.