Sopron.info.hu

Eredményes évet zárt a SMFAC

  2010 jún 04 / #sport

A SMFAC a maga 150 évében olyan utat járt be, amely Európában is példátlan – hangzott el azon az ünnepségen, amelyet a SMFAC kosárlabda szakosztálya tartott annak alkalmából, hogy újabb sikeres évet zártak a csapatok.


Az ünnepségen a női és férfi csapattagokat a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora és Sopron polgármestere is köszöntötte. Az évzárón jelen voltak a szakosztály támogatói is.

Dr. Takáts Péter, a szakosztály vezetője elmondta: sikeres évet zártak a csapatok. A 2009/2010-es NBI/B-s bajnokságban a férfiak 6. helyet értek el, míg a női kosarasok szintén olyan eredményekkel büszkélkedhet, mint amilyenekkel kevés hasonló női csapat, idén ezüst érmet szereztek az Amatőr női kosárlabda bajnokság, első osztályában. Dr. Takáts Péter köszöntőjében felolvasta Palkovits Tamás edzőnek a második döntő mérkőzés utáni gondolatait is.

A szakosztály elnöke hangsúlyozta: a cél, hogy minél több, a sportot szerető és a sportot művelő soproni fiatal a Nyugat-magyarországi Egyetemen tanuljon tovább.

Dr. Faragó Sándor rektor szerint fontos az, hogy van utánpótlás, mert ez azt jelenti, hogy azok, akik sikerre vitték a csapatot példaként szolgálnak az utánuk jövőknek. Példának lenni pedig, felelősség – hangsúlyozta.

Az egyetem rektora azt is bejelentette, hogy címzetes főiskolai docensi kinevezést kapott Palkovits Tamás.

Dr. Fodor Tamás polgármester gratulált a csapatok eredményéhez. A csapatok teljesítménye azért is fontos, mert az a közösségformálást erősíti – tette hozzá a város polgármestere.

A sporteredményekben az a legfontosabb, hogy az egyetemen az ifjúság sportol, a legfontosabb maga a sport. A Nyugat-magyarországi Egyetem hozzátartozik a város életéhez, az egyetemi sportcsapatok eredményei pedig a város sportéletéletének eredményeit gazdagítják, egyben a sportot, mint életformát mutatják föl az ifjúság előtt – hangsúlyozta dr. Fodor Tamás.

Bakonyi Gábor, a SMFAC elmúlt 150 évére is emlékezett, az elődök érdemeit méltatva szólt arról, hogy a jubileumra szeptember első napjaiban kerül sor, amikor egy kiadvány is megjelenik a méltán nagynevű és nagymúltú sportegyesületről.

BTÉ

sopron.hu