Sopron.info.hu

Érintetlen magyar szekció a soproni férfi csapatnál

  2010 júl 10 / #sport

Teljesült Meszlényi Róbert kívánsága.
“A legfontosabb, hogy a csapat magyar magját együtt tartsuk, a légiósokra pedig majd augusztusban térünk vissza, mivel az ő áruk most még igencsak magas” – fejtegette honlapunknak néhány héttel ezelőtt Meszlényi Róbert, a Soproni KC edzője.

Az előző idény negyeddöntőjében a későbbi bajnok ZTE-t kétszer is nagyon megizzasztó klub tervei bejöttek. A magyarok közül senki sem távozott a hűség városából, ráadásul már egy légióssal is sikerült dűlőre jutni. A csapatkapitány, David Brooks újabb egy évre elkötelezte magát. A vezetők részéről ez komoly fegyverténynek számít, mivel az amerikai a legeredményesebb SKC-játékos volt az alapszakaszban.

A csapat honlapjának tájékoztatása szerint a keretben még két hely kiadó: egy külföldi irányító, illetve center hiányzik.

kosarinfo.com