Sopron.info.hu

Erőn felül teljesítettünk!

  2008 dec 03 / #lapszemle

Egészen az utolsó percig nyílt küzdelemre késztettük a Villeneuve együttesét, mely végül két jól helyezett triplával megnyert a mérkõzést. A Riga otthonában gyõzte le a Velencét.Nem maradt támogatás nélkül csapatunk a távoli Franciaországban sem, ahol a bemelegítésre érkezõ csapatot hangos üdvrivalgással köszöntötte egy erdélyi magyarokból álló lelkes csoport.

Kellett is a biztatás lányainknak, akik igen nehéz összecsapás elé néztek. A hazaiakra is sokan voltak kíváncsiak. A helyi szurkolói mag külön transzparenssel fejezte ki nem tetszését a FIBA döntésével szemben, ahogyan más klubok kárára visszahelyezte a CSKA együttesét a sorozatba.

A mûtéten átesett Kathleen Macleod helyett Honti Kata kezébe került az irányító poszt. Az elsõ találatok két bedobó, Robert és Eördgöh Edit nevéhez fûzõdtek. Jeca büntetõje után kimaradt helyzeteket jegyezhettünk fel, így a 4. perc végén még csak 3-2 volt az állás, a javunkra. Pillanatok alatt felgyorsultak azonban az események és Evtoukhovitch triplájával már újra a hazaiaknál volt az elõny (5. perc 7-5). Mi kezdtük meg a cseréket, Krivacevic Tina és Horváth Zsuzsi jelentkezett játékra. A 8. percben Castro 7 pontra növelte a hazaiak elõnyét (12-5). Sajnos a negyed közepén kezdõdõ vesszõfutásunk tovább tartott, így a negyed végéig 10 pontos hátrányba kerültünk (19-9).

Anderson is elhelyezte elsõ hármasát, tovább növelve gondjainkat. 22-9-nél megráztuk magunkat! Sorrendben Dodi, Kata és Edó jegyzett fontos pontokat (13. perc 22-15). Dodi azonban megkapta a 3. személyi hibáját is, mely nem sok jóval biztatott. Székely Norbert azonban nem cserélte le azonnal, melyet Dodi kosárral hálált meg! Azonnal idõt is kértek a hazaiak (14. perc 22-17). Szokásunkhoz híven a nehéz helyzetben is fantasztikusan küzdöttünk, melynek meg is lett az eredménye! Egy 12-0-s szakaszt felmutatva 1 pontra megközelítettük ellenfelünk (22-21). Sorozatunknak a kispadról visszatérõ Drljaca vetett véget. Amber révén a 18. percben sikerült az egyenlítés (24-24)! Sõt nem sokkal késõbb, Jeca már minket juttatott elõnyhöz! A hajrában is okosan játszottunk. Robert büntetõi után még volt idõnk egy támadásra, melynek során Tina ellen szabálytalankodtak. A büntetõk célba értek, így mi várhattuk elõnybõl a második játékrészt (28-30)!

A félidõben beszegezhették a gyûrûnket. Valahogy csak nem akart megszületni az elsõ kosarunk. Jeca törte át végül a gátat, igaz ekkor Drljaca villanásaival már a hazaiak vezettek (23. perc 32-32). Dodi nem sok idõt tölthetett a pályán, miután begyûjtötte negyedik hibáját. Nem sok jót jelentett mindez a hátralevõ 15 percre, mely egyenlõ állásról indult (25. perc 36-36). A 28. percben Lepron és Castro is betalált, de Tina és Kinga kosaraival pillanatok alatt eltûntettük a 4 pontos hátrányt (43-43). A negyed vége elõtt az irányító feladat ellenére a pontokat is derekasan termelõ Kata még válaszolt Castro duplájára, így maradt a döntetlen állás (45-45).

A jól játszó Drljaca és Robert a záró negyedben is okozott nekünk elég fejfájást, de szerencsére nálunk is többen megkeserítették a franciák dolgát. A 34. percben példának okáért Jeca pontjai hoztak vezetést csapatunknak (47-49). Anderson ezúttal gyengébben muzsikált, de pont õ volt az, aki a 35. percben triplával terhelte meg a gyûrûnket (50-49). Székely Norbert elõbb idõt kért, majd újra csatasorba állította a kipontozódás szélén álló Horti Dodit. 51-51, 3 és fél perc a végéig, hazai idõkérés, és még nem dõlt el semmi! Anderson keze számunkra a legrosszabbkor sült el, ráadásul Castro is triplát dobott. Másfél perccel a vége elõtt ezzel 6 pontos hátrányba kerültünk (59-53). Ezen a különbségen már nem tudtunk változtatni, így nagy csatában, de vereséget szenvedtünk Franciaországban.

Székely Norbert: “Erõn felül teljesített a csapat!”

ESB Villeneuve – MKB-EUROLEASING SOPRON 61-55 (19-9, 9-21, 17-15, 15-10)

Lille, 1500 nézõ Jv.: Mazic (szerb), Iliopoluos (görög), Santos (gibraltári)

Villeneuve: Lepron 3/3, Castro 12/3, Robert 17, Drljaca 15/3, Evtoukhovitch 5/3 Cs.: Anderson 9/9, Rejchova -, Datchy –

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 10, Eördögh 6, Holt 10, Milovanovic 16, Horti 6 Cs.: Krivacevic 5, Hadarics 2, Horváth Zs. –

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 17/41 41% ill. 24/42 57%

3-pontos dobószázalék: 7/17 41% ill. 0/10 0%

Büntetõ dobószázalék: 6/8 75% ill. 7/10 70%

Lepattanó: 29 (Robert 7) ill. 31 (Eördögh 6)

Gólpassz: 14 (Drljaca 7) ill. 7 (Eördögh 3)

Szerzett labda: 9 ill. 9

Eladott labda: 17 ill. 20

Személyi hiba: 12 ill. 15

wb-sopron.com