Sopron.info.hu

Erős szezonra készülnek a sÖrdögök kosarasai

  2009 júl 18 / #lapszemle

A Soproni sÖrdögök férfi kosárlabdázói még pihennek, a klub- és a szakvezetés viszont gőzerővel dolgozik azon, hogy a felsőházi rájátszásba jutott csapat a következő szezonban ezt megismételhesse.

A reméltnél sokkal nagyobb változások lesznek a gárdánál.

Érzékeny veszteség lesz Körtélyesi Gergely eligazolása. Körte remek évadot produkált, bekerült a válogatottba, nem véletlen, hogy lecsapott rá a bajnokcsapat Paks. Hiányozni fog a csapat kapitánya, a Debrecenbe szerződő Boldizsár Ferenc is. Várhatóan távozik a fiatal Vesztergom Zsolt is, még nem tudni, hol folytatja. Vele egy saját nevelésű kosarast veszít el az együttes.

A távozók után egyelőre három, tavaly is az együttesben szerepelt játékos maradása biztos. Ami nagy vezetői bravúr, sikerült Sopronban tartani az egyik külföldi kulcsjátékost, az amerikai hátvéd Charles David Brooksot. Jövőre is a sÖrdögök mezét viseli a bedobó Halmai Tamás és az irányító Horányi Ákos.

Három, várhatóan meghatározó magyar játékos szerződtetését jelentették be a vezetők. A legnagyobb fogás a korábbi 30-szoros válogatott bedobó, a 26 éves Molnár András megszerzése. Korábban Szolnokon tagja volt a három éve bajnokságot nyert együttesnek, sőt Meszlényi Róbert kapitánykodása idején a válogatottba is bekerült.

Tavaly Kecskeméten szerepelt, de a szezon első felét sérülés miatt ki kellett hagynia, az előző évad nem igazán sikerült neki, remélhetően Sopronban magára talál. A másik új fiú, Szabó Zsolt, Falco-nevelés, de két éve Kecskemétre igazolt, és első szezonja remekül sikerült, a második már kevésbé, két légiós is előtte volt a rangsorban. Sopronban viszont bőven kap játéklehetőséget, várhatóan neki kell pótolnia Körtélyesit.

A harmadik érkező a visszatérő Pojbics Szabolcs, aki tavaly a SMAFC-ot vezette az NB I/B megnyeréséhez. A keretben még négy hely betöltetlen, egy külföldi irányító és center, valamint két magyar játékos szerződtetését tervezi még a vezetőség.

helyitema.hu