Sopron.info.hu

Ez még Darian Townes édesanyjának is tetszett

  2011 febr 14 / #sport

Yolanda asszony, centerünk, Darian Townes édesanyja jól “ráérzett”: fiát “munka” azaz játék közben éppen a bajnok és kupagyőztes ZTE elleni szép győzelem alkalmából láthatta. Magával ragadta a meccs hangulata, s örül, hogy látta, fiát mennyire szeretik, s hogy jó helyen van

A mérkőzést 18 ponttal, s 11 lepattanóval záró középjátékos azt fejtegette, a csapat a védekezésével nyerte meg a meccset. “Szünet után, ha lehet még agresszívebben védekeztünk, mint az első félidőben, s ettől jobb ritmusban tudtunk támadni a második húsz percben.”

Amikor azt kérdeztük, édesanyja mikor látta utoljára játszani, Darian azt felelte, Európában most látta első alkalommal kosárlabdázni.

A mérkőzés után Townes két légiós társa is illedelmesen bemutatkozott a középjátékos édesanyjának. Thomas Kelley röviden a “tíkéj” “márkanevét” mondva nyújtott kezet Yolanda asszonynak, aki nyilván fia elbeszéléséből tudta, kiről is van szó, s mosolyogva fogadta az üdvözlést.

Természetesen honlapunk is kíváncsi volt középjátékosunk édesanyjának véleményére:

“Nagyon élveztem a mérkőzést, tele volt a csarnok, a szurkolók csodás hangulatot teremtettek, ez magával ragadott. Szép mérkőzés volt, jó látni, hogy mennyire szeretik, elismerik itt a fiamat, örülök, hogy jó helyen tudhatom.”

Darian Townes édesanyja nagyot nézett, amikor megtudta: a tavalyi bajnok és kupagyőztes csapatot verte fia együttese ilyen magabiztosan.

Amikor megkérdeztük, vajon őmaga is kosarazott-e korábban, nevetve így felelt: “A sok rohangálás fel s alá a pályán nem az én műfajom. Annak idején röplabdáztam.”

sakc.hu