Sopron.info.hu

Ez történt 2009-ben – 1

  2009 dec 31 / #sport

Újra a legjobbak között
Az idei esztendőben csapatunkkal történteket felelevenítő sorozat első részében az előző évadra emlékezünk. Arra a szezonra, amelyben az akkor még Soproni sÖrdögök néven szereplő csapatunk hosszú idő után ismét beverekedte magát a felsőházi rájátszásba

Bravúrokkal kezdtünk
A 2009-es eszendő gyönyörűen, két óriási idegenbeli bravúrral indult,hiszen fiaink előbb Kecskeméten, aztán Nyíregyházán is nyerni tudtak. A folytatásban pedig a hazai mérkőzések többségét – a pécsiek elleni botlást leszámítva – hozni tudták a srácok, idegenben pedig a kötelező győzelmet a Hegyvidék otthonában megszerezték. Együttesünk jó teljesítményére egyébként felfigyelt a szakma,hiszen a hagyományos All Star gálára, amelyre ezúttal március végén Nyíregyházán került sor, két játékosunk, Körtélyesi Gergely és David Brooks is meghívást kapott, sőt a légiós válogatott bő keretében még Alvin Cruz is benne volt.  A Pécs elleni hazai vereség mellett a kaposvári kudarc volt kicsit fájó, hiszen ha az a meccs megvan az egyetlen légióssal felálló somogyiak otthonában, akkor korábban bebiztosíthatta felsőházi tagságát csapatunk.

Amikor igazán kellett
Azon a meccsen azonban a Kaposvárnak minden bejött, így izgulhattunk tovább. Emlékezetes volt a Dombóvár elleni csata, amely bizonyos mértékig mára számolgatás jegyében telt. Az első körben Dombóváron 11 ponttal vesztettünk, nem ártott volna ennél nagyobb különbséggel nyerni. Erre minden esély meg is volt, hiszen a harmadik negyed végén 73-52-re vezetett addig remeklő együttesünk, amely a záró szakaszban hagyta felállni a padlóról a tolnaiakat, s a vége 90-83 lett, összesítésben ők voltak a jobbak. Ennek ellenélre egyre inkább összeállt, stabil lett a játék, hatalmas csatában Boldizsár Feri néhány remek villanásával 99-90-re vertük fontos meccsen a ZTE-t, majd végig partiban voltunk az előző évi bajnok Falco, s a jelenlegi címvédő Atomerőmű csapatával is idegenben. Előbbi otthonában 4, utóbbi pályájén 5 ponttal maradtunk alul

Jött a sorsdöntő derby a felsőházért a kecskeméti együttessel – annak soraiban akkor még Molnár Bandival, Szabó Szöszivel és Matt Knigt-tal. Óriási csatában a végjátékban, az utolsó 77 másodpercben egy 9-2-es rohamot produkálva 81-78-ra nyertünk, hogy a záró fordulóban helyenként örömjátékkal tegyenek pontot a sikeres alapszakasz végére a Nyíregyháza ellen.

Minimális különbségek

Következett a rájátszás, amelyben a Magyar Kupát és az alapszakaszt egyaránt megnyerő Pécs csapatával kerültünk szembe – természetesen úgy, hogy a pécsieké volt a pályaelőny. Együttesünk a párharc során gyakorlatilag végig kénytelen volt nélkülözni sérülés miatt egyik legjobb játékosát, P. J Couisnard-ot, ám így is óriási csatát hozott mind a három meccs. A sorozatot nyitó találkozón minimális különbséggel 71-70-re nyert a Pécs, úgy, hogy fiaiank rengeteg, 11 bünetőt rontottak el.
A soproni mérkőzés, ha lehet mondani, még ennél is szororosabb volt. Bár a végén 4 pont különbséget 97-101 mutatott a tábla, ez a differencia nem 40, hanem 45 perc játék után alakult ki, bizonyára sokan emlékeznek Cruz triplazuhatagára, Boldizsár Feri fontos pillanatokban beemelt hármasaira, vagy Manny Dies bődületes zsákolásaira, a túloldalon pedig Kelley és Alekszics remek játékára.

Nos, aki ezek után azt hitte, hogy a hosszabbításos vereséget követően megtörik a csapat, nagyot tévedett, Pécsett ismét nagyon odatette magát a társaság, megint megizzasztotta a kupagyőztest,amely utolsó erőtartalékait is mozgósítva tudott csak nyerni 67-64-re.
A remek eredmények, a sok szép győzelem és a hosszú idő után a felsőházba történő bejutás örömét sajnos beárnyékolta csapatunk korábbi remek centerének, Molnár Csabának a tavasszal bekövetkezett halála.

sakc.hu