Képek és gondolatok az advent jegyében – megnyílt a Soproni Adventi Tárlat és bemutatták a Soproni Füzetek 2025-ös kiadv…
Képek és gondolatok az advent jegyében – megnyílt a Soproni Adventi Tárlat és bemutatták a Soproni Füzetek 2025-ös kiadványát A Soproni Képzőművészeti Társaság és a Soproni Irodalmi Társaság közös szervezésében vasárnap délelőtt ünnepi hangulatban nyílt meg a Soproni Adventi Tárlat és mutatták be a Soproni Füzetek 2025 kiadványát a Festőteremben. Az eseményen részt vett dr. Barcza Attila, országgyűlési képviselő, dr. Simon István alpolgármester és Tóth Éva, Sopron kulturális tanácsnoka, Stöckert Tamás önkormányzati képviselő, valamint több helyi alkotó és művészetkedvelő. dr. Barcza Attila elmondta, hogy a tárlat megnyitója és a Soproni Füzetek bemutatója évről évre a város művészeti életének kiemelt ünnepe. – Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt év kortárs alkotásaira, gondolataira, és megemlékezünk azokról is, akik már nem lehetnek köztünk. Ez az esemény méltó lezárása az évnek, és erősíti Sopron kulturális közösségét. – tette hozzá. Dr. Hegyi Ferenc, a Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének elnöke köszöntőjében felidézte: „Tíz éve álltam itt először, amikor ezt az ünnepi eseményt megnyitottuk. Azóta minden évben megszülettek a Soproni Füzetek és felkerültek a falra az új alkotások. Ez a folytonosság bizonyítja a soproni kulturális közösség erejét.” A megnyitón köszöntötte a résztvevőket Herczeg Anikó, a Soproni Képzőművészeti társaság elnöke, valamint T. Horváth József. A Soproni Füzetek főszerkesztője kiemelte, hogy a kiadvány nemcsak a város irodalmi és művészeti életének lenyomata, hanem egyfajta közösségi krónika is, amely megőrzi a soproni alkotók gondolatait és értékeit a jövő generációi számára. – A 2025-ös kiadvány hét nagy rovatból áll, amelyekben egyaránt helyet kaptak visszaemlékezések és kortárs művek a városban élő vagy Sopronból elszármazott alkotóktól. Érdemes kézbe venni, különösen azoknak, akik szeretik az irodalmat és városunk kultúráját – hangsúlyozta. A kiállítás és a Soproni Füzetek kiadvány támogatója Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Soproni Füzetek 2025 példányai a helyszínen váltak először elérhetővé. Fotó: Horváth Ádám Bence
