Sopron.info.hu

🕯️ Fellobbant a remény lángja Sopronban 💜 Advent második vasárnapján ismét megtelt a soproni Fő tér: a város adventi k…

🕯️ Fellobbant a remény lángja Sopronban 💜 Advent második vasárnapján ismét megtelt a soproni Fő tér: a város adventi koszorúján ezúttal a reményt jelképező második, lila gyertya lángja lobbant fel. ✨ Az ünnepi alkalmon közreműködtek a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanszakának diákjai, valamint az iskola szolfézscsoportja is. 🎶 Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese beszédében arról szólt, hogy Sopron mindig a remény és a hűség városa volt: „A remény az, amely átsegít bennünket a sötétségen, és hitet ad a várakozás idején. Sopron mindig szolgálta az országot döntéseivel és kitartásával – ez a hűség formálta a várost akkor is, és ez ad erőt számára ma is.” Ezt követően dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze osztotta meg adventi gondolatait: „Advent idején nemcsak a fények gyarapodnak, hanem a szívünk is megtelik. Jézusban válik valósággá minden ígéret – vele együtt érkezik meg mindaz, amire igazán szükségünk van.” A remény lángját ezúttal Czetin Zsófia, a Petőfi-iskola diákja és dr. Lakatos Ferenc gyújtották meg közösen. Az eseményen részt vett dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is. Az ünnepi hangulatot a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és AMI rézfúvósai és énekkara tették még meghittebbé. 🎺🎵 Fotó: Horváth Ádám Bence


megtekintés a Facebook-on


Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

👮‍♀️A soproni kábítószer-terjesztők elfogásáról osztott meg videót a Győr-Moson-Sopron vármegyei...

további részletek

Kapu Tibor és Cserényi Gyula Sopronba érkezik❗️🇭🇺 A Soproni Petőfi Színházban az idei a Határtal...

további részletek

🪙 Az ötéves projekt keretében még a régészek számára is meglepő tárgyakra bukkantak a múltból, e...

további részletek