Sopron.info.hu

🚨 A soproni rendőrök két nap leforgása alatt elfogták a körözött elkövetőt! 🚘 December 14-én tett feljelentést a rendő…

🚨 A soproni rendőrök két nap leforgása alatt elfogták a körözött elkövetőt! 🚘 December 14-én tett feljelentést a rendőrségen egy soproni nő, miszerint élettársa az ő kocsijával fuvarozta egyik barátját Fertőrákosra, majd amíg a sofőr rövid időre kiszállt a nagy értékű kocsiból, az utasa elhajtott vele. Később telefonon kijelentette, hogy akkor adja vissza, ha fizetnek érte. 👮‍♀️ A rendőrök tanúkat hallgattak meg, adatot gyűjtöttek, és felkutatták az elkövetőt, egy 29 éves kópházi férfit. December 16-án fertőrákosi rejtekhelyén fogták el, a zsebében kábítószergyanús fehér por és a fogyasztásához használatos eszköz került elő, drogtesztje THC-re pozitív lett. Előállítását követően a nyomozók jármű önkényes elvétele, zsarolás bűntett kísérlete, kábítószer fogyasztása vétség és más bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Az is kiderült, hogy a Budapesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, így a rendőrök őrizetbe vették. Forrás: police.hu


megtekintés a Facebook-on


Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslat...

további részletek

🧑‍🦰Generàciòk talàlkozàsa egy règi nèpszokàs mentèn!👵 A Balfi úti Idősek Otthona udvara Májusf...

további részletek

👮‍♀️A soproni kábítószer-terjesztők elfogásáról osztott meg videót a Győr-Moson-Sopron vármegyei...

további részletek