Sopron.info.hu

Felkészülés fiatalokkal, válogatottak és légiósok nélkül

  2010 aug 05 / #sport

Tegnap este megkezdte csapatunk – illetve nagyjából a fél csapat – a felkészülést a 2010-2011-es évadra. Öt játékosunk -akik közül jelen pillanatban három kiléte ismert – “igazoltan” van távol, és időnként az utánpótlás csapatból csatlakozik néhány játékos a “nagyokhoz”

A Soproni KC felnőtt keretének játékosai közül Gombás Gábor, Halász Tamás, Halmai Tamás, Keresztes Rafael, Pojbics Szabolcs és Ugaros Máté állt edzésbe. Pontosabban sajnos ez utóbbi nem állt, csak ült s figyelte a többieket. Ugaros bő két hete küzd egy makacs mandulagyulladással. Holnap megy kivizsgálásra, s akkor kiderül, mikor csatlakozhat a társaihoz. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki.

Mint köztudott, Molnár András és Szabó Zsolt nemzeti csapatunkban az Európa-bajnoki selejtezőkön szerepel. David Brooks, valamint a másik két légiós, egy irányító és egy center, várhatóan szeptemberben csatlakozik a csapathoz.

Az első hét még amolyan ráhangoló lesz, délelőttönként erdei futással, délutánonként pedig termi edzésekkel az MKB Arénában. Palotai Péter, csapatunk másodedzője honlapunk éredklődésére elmondta, a felnőtt  csapat edzéseibe időnként bekapcsolódik az utánpótlás, a Soproni Sportiskola néhány ügyes, fiatal játékosa, Czukor Bence, Élő Bálint, Rostás Imre, valamint az utánpótlás csapatba Budapestről, az Óbudai Kaszásoktól igazolt Blaskovits László

sakc.hu