Sopron.info.hu

Fodor döntött a végjátékban (74-66)

  2010 febr 20 / #sport

Bandi révén mi szereztünk vezetést, ám Fodor triplájával fordított a Körmend. Ezt követően viszont a hazai drukkerek nem hittek a szemüknek, annál boldogabb volt az SKC buzdítására Körmendre érkező mintegy 150 soproni szurkoló, ugyanis parádéztak fiaink.

Remek csapatmunkával egy 11-0-s szakaszt “repesztettek” a srácok, a kezdő ötös minden tagja kivette részét a pontszerzésből. A negyed második felében kiegyenlített volt a játék. A szakasz végén Matt és David is pihenhetett egy keveset. Rafi kosár plusz büntetős akciójával szinte hihetetlen, de 14 pontos előnnyel zártuk az első szakaszt (9-23)

A második szakaszt Aliakszejev vezetésével 6-0-lal nyitotta a Körmend. Kosárcsendünket Pojek “törte meg” büntetőkkel. A negyed közepén mindkét csapat “pontatlan” volt, jó ideig virított csapatunk 25-18-as vezetése a táblán. Sajnos a “kettős holtpontról” Kutasi révén a Körmend mozdult el előbb, fokozatosan jöttek fel a hazaiak. Visszajött a kezdő ötös, s Donta ezt triplával jelezte. A félidő hajrájában Scott révén próbált felzárkózni a Körmend, ám hol Matt, hol Donta felelt pontjaikra. A félidő sok hibával tarkított játékkal zárult, a végén a magára találó Thomas pontjaival 3 pontra feljött a Körmend (34-37).

A második félidő Fodor triplájával indult. Sajnálatos változása forgatókönyvben, hogy az első félidővelellentétben ezúttal nem következett “Sopron-parádé”,a Körmend 10-2-vel nyitott szünet után, nem csak fordítottak, meg is léptek a hazaiak. Sajnos támadásban megállt a tudomány, Fodor Gergely vezetésével fokozatosan növelte előnyét a hazai együttes. (50-43)

A záró szakasz Thomas triplájával indult, “Szöszi” felelt rá egy jó büntetővel. Aztán végre P.J is betalált, ami neki ugyan lendületet adott, ám pontjaira hol Fodor, hol Aliakszejev felelt, tartotta 6-8 pontos előnyét a Körmend. Viszont ezúttal sem adtuk fel! P.J. zsinórban 8 pontot szerzett, s a negyed közepén feljöttünk 57-52-re. Ebben a kiélezett helyzetben Thomas dobott triplát. Volt tartásunk, a hajrában Donta tartotta a lelket a csapatban, de közelebb kerülni nem tudtunk a Körmendhez 38.p.: (62-57)

A végén a rutinos,s remekül játszó Fodorral nem tudtunk mit kezdeni, az ő eredményes játéka révén megnyerte a meccset a Körmend, amely ellen egy negyed parádé kevés volt. Szenzációsan kezdtünk, de második és a harmadik szakaszban nagy fölényben volt a hazai együttes. Csapatunk ezúttal sem adta olcsón a bőrét, a zárószakaszban is fel-felzárkózott, volt tartása, a Körmend nagyon megszenvedett ezért a győzelemért.

MJUS Fortress körmend -Soproni KC 74-66 (9-23, 25-14, 16-6, 24-23)

Körmend, 2200 néző. V: Cziffra, Győrffy, Bognár.

Körmend: THOMAS 17/9, FODOR G 17/9. Ferencz, SCOTT 13/3 Aliakszejev 10. Cs: Trummer, Booker 7/3, Tóth G., 5,Kutasi 5/3.

Sopron: Richardson 20/6, Brooks 9/3 , Molnár 4, Szabó 6/3, KNIGHT 10. Cs: Couisnard 8, KERESZTES 5, Pojbics 4, Gombás.

sakc.hu