Sopron.info.hu

Gálameccsel búcsúztak a szurkolók a csapattól – és a szezontól

  2010 máj 27 / #sport

Tegnap veste gálamérkőzésre került sor az SKC-és az Ultras Sopron együttese, a szurkolók egy csoportjának csapata között. Az SKC együttesében természetesen csak a volt és leendő magyar mag tagjai szerepeltek a remek hangulatú gálameccsen

A szurkolóknak oly sok szép pillanatot, örömet szerző gárdából a napokban hazautazó Molnár Bandi és a sérülése után lábadozó Horányi Ákos hiányzott – természetesen igazoltan. Csak a mérkőzés kedvéért tért vissza a már szintén szezonvégi szabadságát töltő Szöszi, azaz Szabó Zsolt, akinek a szurkolók ezúton külön is köszönik, hogy jelentével emelte a gálameccs színvonalát.

A meccset közel száz szurkoló kísérte figyelmmel, akik ki is rakták transzparenseiket.  Kezdetben azt láthatták, hogy Keresztes Rafi, ahogy a nyíregyháziak ellen, most is zsákoló parádét rendez. Vezetésével az SKC jelentős előnyre tett szert – hiába, ők gyakorlatilag még edzésben vannak…

Mivel Rafi mindkét palánk alatt korlátlan úr volt, félidőben közel 30 pont volt az SKC előnye, ám az Ultras Sopron a félidőben “villámigazolással” a maga soraiba csábította az első félidő hősét, Keresztes Rafaelt – a gyors tranzakció részleteiről honlapunk nem kapott tájékoztatást.

Amitől a bajnokságban rettegtek, abban most reménykedtek a szurkolók, nevezetesen, hogy az SKC szünet után még egy ideig “bent marad” az öltözőben. Nos, bejött a remény, a gyakran a közönségnek játszani próbáló SKC játékosai több labdát eladtak, a jelentősen felmagasított szurkolói csapat pedig szívos munkával szorossá tette a derbit.

A végjátékban aztán Szöszi kritikus helyzetben bevágott két, valamint a rutinos Pojek egy triplája megadta a kegyelemdöfést az Ultras együttesének, az SKC végül 98-84-re nyert. A mérkőzés pedig tovább mélyítette a barátságot, a jó kapcsolatot a csapat és a szurkolók között.

sakc.hu