Sopron.info.hu

Gyenge csapatok, gyenge meccse

  2007 márc 10 / #sport

Gyenge csapatok, gyenge meccseÚjabb hazai vereség a megyei rangadón! A tabellán két hátul tanyázó csapat “rangadóján” az egyetlen kaput eltaláló lövés döntötte el, a mérkőzést. Az első félidőben az első negyed órában mindkét csapatnál sok hiba volt, komoly gólhelyzet nem alakult ki, nem is volt kaput eltaláló lövés. Mindkét gárda a biztonságra törekedett nem akartak kinyílni hátul, így a támadásokat már mindkét fél a középpályán elfojtotta.

IMG_0353.JPGA mieink bár egy kicsit mezőny fölényben játszottak (hazai pályán ez a minimum) az első félidőben a döntetlen igazságosnak mondható. A szünet előtt ismét jött az égi áldás, és a szél is feltámadt, de ez már hazai mérkőzéseinken nem csoda. A közönség azonban hosszú idő után ismét szép számmal volt jelen a mérkőzésen. Mintegy 3500 néző előtt zajlott a megyei derbi, Győrből mintegy 150 fő kísérte el a csapatot (hol van már az a megyei rangadó amikor 2000 néző ment Sopronból a derbire) A második félidőben ott folytatódott minden ahol az elsőben abba maradt a Sopron birtokolta többet a labdát ,de helyzeteket nem tudott kialakítani. Igaz egy kicsit lüktetőbb lett a játék a helyzet kialakítással adósak voltak a csapatok. Amikor Csertői mester megbontotta a csapatot és cserélt már érezhető volt hogy az Eto bármikor betalálhat. Sajnos egy helyzet nélküli jól eltalált lövés a 82. percben megpecsételte sorsunka (szerintem Takács T. is benne volt) így a Győr egy valamire való lövéssel elvitte a három pontot a káposztás utcából. Egy gyenge színvonalú mérkőzésen helyzet kialakítás nélkül. A mérkőzésen volt egy-két nagyon gyenge teljesítmény (Magasföldi,Cigan)a csatár sorban igaz ehhez hozzá járult a középpálya nem túl nagy támogatása. Összegezve a látottakat, a múlt heti győzelem után mindenki sokkal többet várt a csapattól, legalább küzdő szellemben. Csertői mesternek még van mit dolgozni a csapaton, hogy egy középcsapatot tudjon kialakítani. Radaz