Az önkéntes társadalmi szerepvállalás és lakókörnyezetünk szebbé tétele volt a fókuszában annak a pénteki akciónak, amit a Fidesz soproni szervezete pénteken két helyszínen is megvalósított. A virágültetési eseményen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is, valamint több önkormányzati képviselő illetve a helyi szervezet aktivistái is, akik jó hangulatban tevékenykedtek a belvárosi helyszínen valamint a GYSEV pályaudvar előtti területen. A remek kezdeményezés által így összesen 300 tő virággal gazdagodott városunk két közterülete, amelyek az mellett hogy szépek, hangulatosabbá is varázsolták közös otthonunkat.
fotó: Leczovics Zsolt
A helyszínen azt is megtudtuk, hogy a Fidesz helyi szervezete kiemelten fontosnak tartja, hogy a pártok ne csak politizáljanak, hiszen a közösségi életben az is a hangsúlyos feladatok közé tartozik, hogy tevőlegesen is példát mutassanak a közösség ügyeinek előmozdítása tekintetében. Érdeklődésünkre elmondták, hogy nagyon fontos, hogy tettekben is megmutatkozzon egy társadalmi szervezet szemlélete és hozzáállása a mindannyiunkat érintő kérdésekkel kapcsolatosan, ezért visszatérő gyakorisággal szerveznek ilyen jellegű akciókat a város több pontján. A cél minden esetben ugyanaz, mégpedig az, hogy szebbé tegyék a várost, illetve példát mutassanak abban, hogy mi magunk illetve a közösségek mi mindenre képesek lehetnek Sopron hangulatának még jobbá tétele érdekében, hogy még jobb legyen itt élni!
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
- A város izgalmasabb arcát mutatja majd, mint valaha 🥳🎉👨🎤
- 🎉 80 helyszínen 300 program, a The Prodigy és a legnagyobb arénasztárok a SopronFesten A SopronFesten 2026. július 2. é…
- 🍷 Városunk legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvénye, a Soproni Borünnep május 22. és 24. között rengeteg élménnyel, k…
- Elindult a SopronFest sajtótájékoztatója a Kultúrpresszó előtt, ahol fesztivál programjairól tájékoztatnak. Részletekkel…
- 🎶 A hét mottója: Hajrá fiatalok! 🎶 – Má Nagy büszkeség a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar számára, hogy a sopr…
- kesfet#macaristan#sopron#viyana🇦🇹
- #fullyhealed #reddragon #dragontattoo #sopron #flow
- Kein Stress kein geld 🤣 #österreich🇦🇹 #sopron #fy #nekedbe
- #softpowder #sopron #szemöldöktetoválás #sminktetoválás #pmu
- Hamarosan indulunk, ajánló ebből a csodás környezetből. ✨️💟 Váltsd meg jegyed mielőbb a Varázslatok évadára, link a bioban! #sopron #színház #fy #csodahelyekmagyarorszagon #nekedbeszeretnémlátni
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- LIGETI ZSÁLYA: A szárazságtűrő kedvenc, amit a méhek is imádnak
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
