Sopron.info.hu

Hivatalos sajtótájékoztató

  2007 szept 27 / #lapszemle

Hivatalos sajtótájékoztató Az FC Sopron ma kora délután impozáns körülmények között, a Hotel Fagusban tartotta meg előre meghirdetett sajtótájékoztatóját, amit annak apropóján tartottunk, hogy bemutassuk a klubot működtető gazdasági társaság új, többségi tulajdonosait, és annak képviselőit. Az eseményen az új tulajdonos képviselőin kívül jelen volt Abdai Géza Sopron Megyei Jogú Város sportért felelős alpolgármestere, valamint a klub előző többségi tulajdonosa Vízer László Máriusz.

Elsőként Kötele Zsolt, az FC Sopron ügyvezetője köszöntötte a sajtó képviselőit, majd átadta a szót Abdai Gézának alpolgármesternek, aki a következőket mondta:

„2005-ben a labdarugó csapat nagyon nehéz helyzetbe került, amikor az akkori főszponzor a Matáv Rt. megszüntette a klub számára addig juttatott támogatását, amivel az egyesület teljes bizonytalanságba került. Ekkor jött egy üzletember, Vízer László aki megmentette a klubbot. A Közgyűlésen is megtettem és itt is szeretné megköszönni Vízer Úr támogatását, hiszen nyugodtan mondhatjuk, hogy nélküle ma nem lenne első osztályú csapat Sopronban.

 

Mától egy új fejezet kezdődik a soproni labdarúgás történetében, hiszen Vízer úr a klubban lévő tulajdonrészét értékesíti. A város, mint kisebbségi tulajdonos nem élt elővásárlási jogával, nagy örömünkre szolgál azonban, hogy Vizer úr talált egy befektető társaságot, aki megvásárolta az ő tulajdonrészét. Nagyon kellemes benyomást tett ránk az új tulajdonosi, befektetői csoport. Azt hiszem a jelenlegi városvezetés óhaját is tolmácsolom, amikor azt mondom, hogy azt szeretnénk, az új tulajdonos szerepe ne csak arra korlátozódjon, hogy a klubba invesztál, hanem érezze is otthon magát nálunk! Minden olyan befektetésben, amihez a város segítséget tud nyújtani, mi maximálisan támogatni fogjuk őket. Ígérem, a város továbbra is fent fogja tartani a sport támogatását, így az FC Sopronét is, bár akármennyire is szeretném, sajnos a jelenlegi gazdasági helyzetünkben azt nem ígérhetem, hogy többet is tudunk adni, mint eddig. Végezetül sok szerencsét kívánok az új tulajdonosoknak, találják meg számításaikat mind a klubban, mind pedig a városban!”

Az alpolgármester úr felszólalását követően Antonio Rigi, a klub új elnöke vette át a szót:

„Először is szeretném megköszönni a szíves fogadtatást, amivel lépten-nyomon találkoztunk, mióta csak ebbe a szép városba érkeztünk! Azon túlmenően, hogy természetesen egy gazdasági vállalkozásról van szó, amit szeretnénk maximálisan kihasználni, a célunk az, hogy javítsuk nemcsak a helyi, hanem egész Magyarország sporthelyzetét. Köszönet illeti Vízer László Máriuszt, aki más elfoglaltsága miatt hagyta el a klubbot. Azonban nem fog tőlünk elszakadni, hiszen Tiszteletbeli elnökként továbbra is itt marad mellettünk. Néhány olasz barátunkat is elhívtunk magunkkal a mai sajtótájékoztatóra. Ők mindannyian vállalkozók, akiket azért hívtunk Sopronba, hogy felmérjék a befektetési lehetőségeket a városban. Összességében tehát azt gondolom, hogy ha ők is, és mi is megtaláljuk Sopronban és Magyarországon a számításainkat, akkor az egy hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolat lehet mindegyik fél számára.”

Az elnök úr után Salvatore Trumfio, a klub új, szakmai-, és spot igazgatója osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel:

„Köszöntök mindenkit! Jómagam szakmai vezető, és személyi tanácsadó leszek a klubnál a következő időszakban. Ami a szakmai munkát illeti, folyamatban vannak a tervek és az elképzelések, de az már most látszik, hogy mind szervezési, mind pedig marketing szempontból szükség lesz az előrelépésre. Számomra nem ismeretlen Sopron, ugyanis mint játékos ügynök több futballista Olaszországba történő szerződtetése kapcsán már korábban együtt dolgoztunk Vízer úrral.” Ezt követően az új alelnök, valamint Vízer úr is szólt pár szót az egybegyűltekhez. Utóbbi megköszönte az eddigi együttműködést a városnak, a szurkolóknak, az újságíróknak és Köteles ügyvezető úrnak.

Vízer László megköszönte a városvezetésnek a türelmet, amit az a különösen nehéz időszakban tanúsított vele és a klubbal szemben, hogy megértő volt a nehéz helyzetben is. Kérte, hogy mindenki legyen türelemmel addig, amíg az új stratégia ki fog alakulni, és legyenek figyelemmel arra, hogy a külföldieknek szükségük van a támogatásra. A szurkolók legyenek megértőek, és ugyancsak türelmesek, hiszen a klub sikere nagyban múlhat ezen is.

Gratulált az új tulajdonosoknak és sok sikert kívánt. Vízer úr szavai végeztével Köteles Zsolt kérte a sajtó képviselőit, hogy tegyék fel kérdéseiket az új tulajdonosok felé. A válaszokban elhangzott, hogy a 3 új, frissen szerződtetett idegenlégiós mellé még fognak érkezni további játékosok, de taktikai változtatásokat is terveznek a csapatban. Szóba került Détári Lajos is, akivel kapcsolatban az elmúlt napok sajtójában mindenféle mendemonda jelent meg.

Letisztázódott, hogy az egész egy félreértésen alapult, egyrészt nem az edző munkáját, hanem a stílusát kifogásolták, másrészt pedig a kritika, amit megfogalmaztak a játékosok általános edzettségi állapotára vonatkozott. A tervekben persze szerepel az is, hogy az új játékosokon túlmenően új szakmai stáb is jön majd, de erről bővebben a későbbiekben számolunk be. A sajtótájékoztatót a 3 új játékos hivatalos bemutatása zárta.

forrás: FC Sopron.hu