Sopron.info.hu

Horváth Éva exkluzív interjúja a Sopron.Info.hu – nak!

  2008 dec 08 / #csak úgy

Horváth Éva részt vett az RTL Klub „Celeb vagyok ments ki innen” produkciójában. Több hetet kellett a celebeknek eltölteniük az Argentin dzsungelben, nem éppen komfort körülmények között, mely mint lelkileg, mint testileg egyaránt megviselte őket. Évával erről beszélgetett Demuth János.

Horváth Éva, már nyilatkozott szerkesztőségünknek korábban, amit ezúton is köszönünk neki. Kedves Éva. Köszönöm neked, hogy ismételten megkereshettünk, és válaszolsz pár kérdésemre.

Örömmel teszem, már ha van időm, mert ebből van a legkevesebb.

Mire gondoltál, amikor megkeresett téged a produkció, és elfogadtad a felkérést? Számítottál ilyen megpróbáltatásokra?

Egy kicsit féltem de egyben vonzott a kihívás része, gyermekkori álmom egy igazi esőerdő túra volt….

Hogy tetszett Argentina? Már amikor nem a dzsungelben voltál? Gyönyörű lehetet….

Viszonylag keveset voltam Argentínában, a z időnk zömét a dzsungelben töltöttük. Egyébként az Iguazu vízesés valami csoda, amikor megláttuk Mariannal sírtunk a gyönyörtől. Az ottani emberek temperamentuma nagyon más, nekem egyébként tetszik, csak például sao paolo nem valami biztonságos.

Én személy szerint nagyon drukkoltam neked, mert a képernyőkön keresztül úgy tünt, hogy jól viseled, jól kezeled a megpróbáltatásokat, a stressz helyzeteket, és a konfliktusokat. Mi volt fizikailag, és lelkileg az a szituáció, ami leginkább megviselt?

Így utólag is Köszönöm hogy szorítottál. Ez tény és való jól viseltem, nem a dzsungeltől féltem, hanem inkább az emberektől, akikkel össze voltam zárva. Így utólag ez teljesen alaptalan volt, mindenki nagyon aranyos volt külön kiemelném Henit, Pattit, Mariannt, Somát, Győzit, Sanyit és Márkot szerintem velük utána is megmarad a jó kapcsolat.

A fizikális fájdalomra visszatérve térdszalagszakadással mentem ki, és kint nem éppen a pihentetéséről szólt, ezért kint és jelenleg itthon is küszködöm vele, lehet hogy, meg is kell műteni. Eszembe jutott még valami a legnehezebb a pottyantós wc megszokása volt, ezt a mai napig nem kívánom vissza. Alapvetően életem legjobb időszaka volt!!!!

Láthattuk, hogy voltak viták, a celebek között, melyek szerintem már a túlfokozott lelki állapotból adódtak. Hogyan jöttél ki társaiddal. Ki okozott kellemes meglepetést, és ki volt az, akiben csalódtál egy picit….már ha volt ilyen?

Előbb már leírtam csalódni nem csalódtam senkiben még Benkő Dániellel sem, mert tőle azt vártam, amit nyújtott.

Mi volt az, amit eddigi élettapasztalatodból kamatosztatni tudtál ebben a helyzetben, és mi volt az, amit itt tanultál, testileg, lelkileg, így visszagondolva?
Hogy telt a hazaérkezést követő pár nap?

Eddig is jól ismertem magam, de úgy gondolom, itt történt meg a teljes megismerés. Nagyon furcsa volt, hogy melyek azok az értékek, amelyek fontosak, a külsőségek, hihetetlen nagy lufi, de az emberi értékek a szeretet az önzetlenség annyira felértékelődött. Meglepő volt hogy a legtöbben teljesen ki tudtuk zárni a külvilágot és csak az adott pillanatnak éltük , ami mindenféle giccstől mentes volt.

Ha lehetőséged lenne rá, újra nekivágnál?

Gondolkodás nélkül. És ha valakinek lehetősége hasonló dolgot átélni egy pillanatig ne habozzon!!!

Nagyon szépen köszönöm az interjút ismételten. További minden jót kívánunk neked.
Demuth János

Én is köszönöm
Sziasztok, Éva.