A Páneurópai Piknik 30-ik évfordulóján az emlékparkban tartottak megemlékezést, azon a helyen ahol 1989-ben a határáttörés is megtörtént és ahol több száz keletnémet állampolgár indulhatott el egy számukra új és szabad világ felé, és amely esemény úgy vonult be a történelembe mint az első olyan momentum, ami a Berlini Fal leomlásához vezetett. Joggal nevezhetjük ezt a történelmi eseményt annak is amely egy új, szabad és egységes Európa megteremtésének az újrakezdése volt és amely számunkra is megnyitotta Európa és a világ kapuját. Az idei, jubileumi esztendőben is ünnepi megemlékezéssel, virágokkal és főhajtással emlékeztek a 2015-ben Európai Örökség címmel is kitüntetett parkban a határáttörés eseményeire, amelyen ünnepi gondolatokat mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Magas László, a Páneurópai Piknik egyik szervezője, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke és Klaus Streicher, a német nagykövetség követe. Az ünnepi beszédek után főhajtás kíséretében az emlékezés virágait is elhelyezték a résztvevők a kopjafánál, majd az egykori drótkerítés egy darabjánál emlékszalagok felkötésével is tisztelegtek a ’89-es események előtt. Az emlékparkban egész nap kulturális és emlékprogramok várták az érdeklődőket, ahol a gyerekekre is gondolva a szervezők különböző játékokkal is kedveskedtek, valamint látogatható volt az átadott Időkapu is. ( videó lent )
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Időkapu a Páneurópai Piknik Emlékhelyen… – Cyberpress-light
Időkapu a Páneurópai Piknik Emlékhelyen 2019-ben
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
