Sopron.info.hu

Intercityvel Sopronba

  2007 máj 17 / #pellengér

Ritkán vonatozom, pedig nagyon kényelmes, szeretem. Most Budapestről jöttem haza, Intercityvel 1. osztályon. A jegy párszáz forint híján ötezer forint volt, nem olcsó, kettőnknek jobban megérte volna kocsival hazajönni, de most így alakult…Budapesten a jegyváltás közben  -mialatt sorban álltunk- egy  alítólagos alapítvány embere és egy igazi csavargó, koldus zaklatott  párszáz Forintért, de mindkettőtől sikerült megszabadulnunk.

Mikor már megvolt a jegyünk, elfoglaltuk a vonatban a helyünket.
Nagy csalódás volt számomra, hogy a néhány évvel ezelőtt még oly nagy örömünkre szolgáló IC vonat 1. osztályú vagonját mennyire hagyják leamortizálódni. Elég koszos volt.  A székek lába körül a padlón nagyon nagy kosz van. A padló is általánosan kopott, nem tiszta.  A székek rendben voltak. Mi „két okos férfi” mindjárt kitaláltuk, hogy az amúgy nagyon nehezen tisztítható érdes és csillámos felületű aljzatot gőzborotvával lehetne ismét újjá varázsolni…

…És akkor jött a büfés bácsi. Kicsi kis bár-kocsiját tologatva – ránézésre és szagból érzékelhetően már koradélután  bepiálva, ajánlgatja portékáját. Nem túl gusztusos az egész, mondhatnám kicsit groteszk a kép, tőlünk nyugatabbra elképzelhetetlen egy ilyen fazont vendéglátásban találni, főleg nem egy 1. osztályú helyen.

Nem kértünk semmit…

A WC-ben nagyjából minden rendben volt, amit az ember elvárhat egy vonaton. WC papír volt, papírkéztörlőnek csak a helyét találtam. Az már lehet, hogy nem jár a jegy áráért.

Az igazi „csapás” csak ezután jött. Újra megjelent büfés-kocsis emberünk. Belépve az 1. osztályú kocsiba fennhangon megjegyezte. „ Itt legalább hűvös van”…Mondtam is társamnak, hogy a 2. osztályon biztos nincs klíma és, hogy mégiscsak jól jártunk, hogy a drágább jegyet vettük. Mikor hozzánk ért az amúgy tán még jobbkedvű, és azt is le kell írnom, hogy elég jópofa, kedveskedő bácsi, útitársam megkérdezte, hogy van- e rágója. Kisebb keresgélés után a kávéskanalak közül előhúzott egy csomag rágót. Kértük. Ez, az az olcsóbbik fajta rágó volt, amit boltokban, kutaknál 90-120 F t.-ért lehet venni. Emberünk 280 Ft-ot kért érte.   Említette társam, hogy ez irreális és, hogy ez máshol milyen olcsó, de az úr azt mondta, hogy sajnos az árakat nem ő szabja. Ez van. Megvettük. Nyugtát nem kaptunk. Majd azon tűnődtünk, hogy vajon az öreg húzott le minket, vagy tényleg ezt az árat kalkulálta ki valaki.

Persze az egészet nem azért a párszáz forintért írtam, és tudom, hogy a „fedélzeten” mindig minden drágább, csak mert az árszínvonal és a személyzet „színvonala” nagyon messze volt egymástól…mint Budapest Soprontól.

KBJ