Sopron.info.hu

Ismét győzött a SMAFC női kosárlabdacsapata!

  2009 okt 14 / #sport

A SMAFC-NYME női kosárlabdacsapata október 11-én Budapestre utazott, hogy az évad második mérkőzésén a Testnevelési Egyetem együttesével találkozzon. Azzal az együttessel, amelyben az NBI/A csoportban szereplő BEAC játékosai is helyet kaptak.

A házigazdák nagyon jól kezdték az idei szezont, hiszen kiütötték a Győr II-t 109:28-ra, az elmúlt hétvégén pedig csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy a tavalyi bajnok MKB II. otthonából is győztesen távozzanak (59:61). A kék-fehérek keretéből a vasárnapi meccsen ugyanakkor hiányzott Hanzséros, Horváth, Kerékgyártó, Radnóty és Takáts. Ennek ellenére a soproni lányok hősiesen küzdöttek, és végül 60:53-ra megnyerték a mérkőzést.

A találkozó a soproniak szempontjából jól indult . Ugyan kevés kosár esett az első öt percben, de ebből a kék-fehérek dobtak többet. A negyed végén azonban Zsámár pontjaival megléptek a hazaiak. A második tíz perc elején a SMAFC-os lányok pontosan védekeztek, és átvették a vezetést, de Havasi pontjaival megakadályozta, hogy nagyobb legyen az előny.

A fordulás után szenzációs hat percet produkáltak a soproni egyetemisták (34:45), de aztán faultproblémák miatt porszem került a gépezetbe, és a következő négy percet a TFSE nyerte 13:0-ra, így két pont előnnyel várhatta a befejező szakaszt. Az utolsó negyedben védekezést váltottak a kék-fehérek, ami meghozta az eredményét, hiszen 50:45 után, újabb csodálatos hat perc (3:15), és egy megérdemelt, felejthetetlen győzelem lett a jutalmuk.. A SMAFC-NYME női kosárlabdacsapatának játékosai ezen a vasárnapon nem akármilyen fegyvertényt hajtottak végre: idegenben győzték le az egy osztállyal magasabb osztályban is szereplő TFSE-t (BEAC-ot).

Ezen a találkozón ismét bebizonyították a soproni lányok, hogy ha nem is megy mindig úgy a dobás mint ahogyan azt szeretnék, akkor sincs elveszett találkozó, hiszen határtalan lelkesedéssel, időközönként nagyszerű védekezéssel, egymásért küzdéssel, kompenzálhatók a hibák.

TFSE – SMAFC-NYME 53:60 (17:12, 10:17, 20:16, 6:15)

TFSE: Gróf 4, Széplaki 9/6, Havasi 9/3, Horváth Sz. 4, Zsámár 15. Cs.: Horváth E. 5, Várhalmi 4, Katona 3/3, Szamosi, Magyar, Guti.

SMAFC: Dávid 5, Farkas 4, Csontos 21, István 15, Katona 5/3 . Cs.: Klemencsics 7/3, Zottl 2, Fejes 1, Tóth, Kisréti, Gusztafik.