Sopron.info.hu

Itt az új Sunscreen klip

  2007 márc 06 / #urban legend

Itt az új Sunscreen klipMint arról már hírt adtunk, a Sunscreen zenekar elkészítette első videóklipjét. Ennek kapcsán készítettünk rövid interjút a zenekar gitárosával, Paduts Lászlóval aka Pacskával.

 

SIH Először is, hogyan jött a klip ötlete, ki készítette? Szóval a szokásos dolgok.

Pacska: Eleinte nem nagyon akartunk klipet, aztán egyik osztrák barátunk pár kinti koncertünkből, meg bohóckodásunkból összevágott egy videó-szerűséget, ami annyira megtetszett, hogy gondoltuk legyen egy rendes is. Ezt az újat, első hivatalosat, komolyat is ő készítette. Mark Schneidernek hívják az urat. Kiküldtünk neki 3-4 órányi nyersanyagot, többnyire tavaly tavaszi, nyári koncertvideókat, meg a novemberi londoni túra anyagát, aztán rábíztuk, hogy mit kezd vele. Szerintünk jól megoldotta a dolgot.

SIH Ilyen jellegű videókkal általában nem elsőre állnak elő zenekarok, nektek ez hogy jött?

Pacska: Tudjuk, de sajnos át kellett valahogy hidalnunk a pénzhiány problémáját. Mark ingyen, haveri alapon dolgozott, az alapanyag meg eleve rendelkezésre állt. Kicsit szükségmegoldás volt.  Azt is tudjuk, hogy ezt a “poént” lelőttünk, szóval legközelebb valami mással kell előállnunk, de első nekifutásra szerintem teljesen okés az eredmény. Egy velős klipet kaptunk, amiből lejön, hogy milyenek vagyunk koncerteken, meg amúgy is. Meg valahogy a nagy „magyar vonalba” sem akaródzott beállni, nem akartunk gagyin csillivilli dolgot csináni, amin látszik, hogy nem volt rá elég pénz. Mondjuk nekünk tényleg nem volt rá.

SIH Hogy választottátok ki a dalt? Miért pont a ‘My Way’?

Pacska: A dalnak a klip alatti verziója nem a lemezverzió, ősszel Prieger Zsolt segítségével kicsit “felturbóztuk” az eredeti verziót, ezt vágtuk alá. Ez egy tudatos döntés volt, hiszen az, hogy erre a dalra gyártsunk valamit már régi történet. Két okból kifolyólag lett a ‘My Way’: először is egy elég konkrét, velős nóta, megvan benne a rákkenrollos lendület, ami jellemzi a legtöbb dalunkat, másrészt pedig kellően rövid, így Mark könnyebben tudott gazdálkodni a nyersanyaggal.

SIH Kiknek szánjátok a videót? Mik a terveitek vele?

Pacska: Kinek? Hát “mindenkinek, aki szereti!” Viccet félre téve megpróbálunk egyezkedni a zenetévével, meg néhány kisebb televízióval, hogy játsszák, nekünk ez nagy segítség lenne, főleg a nyári fesztiválok előtt. A cél, hogy a “Sunscreen” név kicsit forogjon a köztudatban, ennek megfelelően neten is elérhető: fent van youtube-on, a myspace lapunkon, meg kilinkeltük a honlapunkra is.

SIH: Lesz egy koncertetek is Sopronban, ahol úgy tervezitek, bemutatjátok. Ugye jól tudom?

Pacska: Igen. Március 16-án pénteken a Hangárban lesz egy koncertünk, ahol úgy tervezzük, hogy “bemutatjuk” a klipet a közönségnek. Örülünk, hogy kész és tetszik is, így mindenképpen szeretnénk kicsit ünnepelni, s ez az hazai buli ideális alkalomnak ígérkezik

[gv data=”http://www.youtube.com/v/TvUGSHLgTvo”][/gv]