A közlekedők számára fontos információ lehet, hogy jelentősen szigorították Ausztriában 2021. január 1-től a gyorshajtás miatti kiszabható büntetések tételeit. A korábban érvényes maximálisan kiszabható büntetési tétel – az anyagiakat tekintve – 2180 euró volt, elsejétől azonban ez akár 5000 euró is lehet, ami forintosítva hozzávetőleg 1,8 millió forint. Nincs jó hírünk a magyar autósok számára sem, hiszen az a helyzet, hogyha esetleg a helyszíni bírságot esetleg meg is ússzák, a telepített illetve a mobil traffipaxok fotói után az osztrák hatóságok nagyon hatékonyan hajtják be a bírságot nálunk is.
illusztráció / cyberpress.hu
Azt is érdemes észben tartani, hogy a januártól életbe léptetett jogszabályok alapján akár már 30 km/h-ás sebességtúllépés is bűncselekménynek minősül nyugati szomszédunknál, ami után a vezető engedélyt akár négy hétre is bevonhatják és a fránya anyagiakat sem lehet megúszni. Szintén a bűncselekmény kategóriába került az is, ha valaki illegális utca autóversenyen vesz részt és a rend éber őrei leleplezik.
A szigorítások indoklásában az szerepel, hogy a tavalyi statisztikák alapján szükségszerűvé vált az hogy keményebben lépjenek fel a szabálytalanul közlekedőkkel szemben, hiszen 2020-ban az év első hat hónapjában 50 ember halálát okozta a gyorshajtás, emellett pedig 7200 olyan esetet rögzítettek, amikor valaki lakott területen 40 km/h-val, vagy lakott területen kívül 50 km/h-val hajtott gyorsabban a megengedettnél.
Van viszont némi rugalmasság is az osztrák hatóságok járművezetőket érintő fellépésben, hiszen már nem kell fizikailag maguknál tartani a jogosítvány a sofőröknek, azt elég egy mobiltelefonos alkalmazáson bemutatni az igazoltató rendőröknek.
Összegezve tehát, nem érdemes kísérteni a sorsot és játszani a Dominic Torettot, hiszen ha nem is látunk az utak szélén traffipaxozó rendőrt, elég gyakori Ausztriában a látványosan kihelyezett vagy éppen rejtetten bevetett mérőműszer, ami elég drága fotókat készít.
Bejegyzésünk az orf.at cikke nyomán készült.
