Sopron.info.hu

Jó kezdés (Leány MEFOB)

Leány Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 2. forduló

PTE-PEAC – SMAFC 106:38

(19:10, 29:6, 26:12, 32:10)
2020. október 20. (kedd), 16.30 – Pécs, PTE TTK Sportcsarnok
Részletek >>>

SMAFC (Leány egyetemi): GOMBKÖTŐ Lili 15, PADOS Kitti 3, DEÁK Kíra 6, CZIRJÁK Anna 10, HATÁR Veronika, TAKÁCS Kinga Csenge 4, KISS Tamara Borbála.

Márkus Tamás (beszámoló):

„A hosszú utazás után remekül kezdtünk és az első negyedben nagyon szép dolgokat mutatott be a csapatom. A megbeszéltek szerint támadásban bátran, védekezésben pedig keményen játszottunk.
A jó kezdés után, a második és harmadik negyedre kijött a fizikális és technikai különbség a két csapat között és a pécsiek agresszív védekezésével ebben a periódusban nem tudtunk mit kezdeni. Itt el is dőlt a mérkőzés.
Fontos megemlíteni, hogy egy hosszú folyamat előtt állunk, ugyanis ettől a szezontól kezdve a Soproni Darazsak Sportakadémia is ad nekünk játékosokat. Velük kiegészülve és új játékosaink felzárkóztatása után nagyot tudunk előrelépni a tavalyi szezonhoz képest.
Gratulálok a csapatomnak, megyünk tovább!
Hajrá SMAFC!


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek