A soproni és balatoni térséget összekötő 84-es főút jövője is szóba került a múlt heti keszthelyi Lázárinfón, ahol rendezvény névadóját, Lázár János építési és közlekedési minisztert kérdezték a régióban régóta várt útfelújítás lehetőségéről.
A miniszter egyértelművé tette: megkezdődött a főút fejlesztésének előkészítése, a cél pedig a gyorsabb és biztonságosabb közlekedés biztosítása.
A felvetés nem csak a közlekedésbiztonság szempontból fontos, a kérdező turizmusban érintett vállalkozóként is fontosnak tartja a javulást, hiszen a 84-es út a legfőbb összeköttetés nem csak Sopron és Keszthely között, hanem Ausztria és Balaton között is. A jelenlegi útszakaszon kevés az előzési lehetőség, a településeken átvezető részei lassítják a forgalmat, így a Balaton elérése nyugati irányból sokszor nehézkes, különösen a főszezonban okoz bosszúságot.
Lázár János válasza szerint a minisztérium már kiadta a tervezői megbízásokat, a cél pedig nem egy teljesen új nyomvonal kialakítása, hanem a meglévő infrastruktúra korszerűsítése:
a tervek között szerepel több szakasz négysávossá bővítése, valamint a településeken átmenő szakaszok kiváltása elkerülő utak megépítésével.
„A 84-es főúttal kapcsolatban az a válaszom, hogy megkezdtük az egésznek az előkészítését… szeretnénk bizonyos szakaszokat négysávossá tenni Sopron és a Balaton között, kiadtuk a tervezői megbízásokat. A 84-esnek nem szeretnénk új nyomvonalat, szeretnénk a településeknél elkerülőket csinálni” – fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett, nemrégiben készült el a Sopront Győrrel összekötő gyorsforgalmi, már az országhatárig vezet a 2×2 sávos autóút.
A tárcavezető azt is hangsúlyozta: a fejlesztés nemcsak a belföldi közlekedőknek jelentene könnyebbséget, hanem az Ausztria felől érkező turisták számára is vonzóbbá tenné a Balatont. A jelenlegi mintegy 120-130 kilométeres táv ugyanis az útviszonyok miatt jóval hosszabbnak érződik – ezen változtatnának a jövőben az elhangzottak szerint.
A 84-es főút fejlesztése sokak által régóta várt beruházás volna, egyúttal közvetlen hatással lehet a nyugati országrész gazdasági és turisztikai életére is. A részletes tervek és ütemezés ugyan még váratnak magukra, de a kijelölt irány egyértelmű: a kormányzat elkötelezett abban, hogy a következő évtizedre új szintre lépjen a Sopront és a Balatont összekötő közlekedési folyosó.
A fórum hivatkozott része ide kattintva hallgatható meg.
Forrás: cyberpress.hu- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
