Sopron.info.hu

Jól halad a felkészülés!

  2009 aug 26 / #lapszemle

A Kulcsár Anita emléknap keretében csapatunk lejátszotta első felkészülési mérkőzését. A győri találkozón Székely Norbert bátran támaszkodott az utánpótlásunkból felkerült ifjú titánokra is.

SEAT FOTON Gyõr – MKB-EUROLEASING SOPRON 67-70

A győri mérkőzésre 12 emberrel utaztunk, akik mind megkapták a bizonyítási lehetőséget. Vezetőedzőnk a felnőtt keretben tavaly már megfordult Vágvölgyi Petrát, illetve a most felkerült Czinder Adriennt és Németh Almát is teljes értékű játékosként használta a rotáció során.

Külön örömet jelentett szakvezetésünk számára, hogy a hosszú sérülése után ismét csapatunk rendelkezésére álló Semsei Barbara volt a mezőny legjobbja. Székely Norbert vezetőedzőnk hozzátette, csapatunk a felkészülés ezen periódusában elvártaknak megfelelően teljesített.

wb-sopron.com