Sopron.info.hu

Jóslás és Mágia

  2006 nov 26 / #ezo

Jóslás és MágiaEzen cikkemben néhány országunkban tevékenykedő jóst, mágust szeretnék bemutatni nektek. Vannak kik tisztelik őket, és rendszeresen veszik igénybe szolgálataikat, és vannak akik közönséges csalóknak, pénzhajhásznak tartják őket. Vannak akik hisznek a jóslatokban, és vannak akik nem.

Ezen kettőség megítélése nem az én dolgom, és nem is áll szándékomban eldönteni a jóslások működésének hatékonyságát, és azt sem, hogy ki jós és ki nem. Személy szerint találkoztam már életemben „kuruzslóval” és profi jóssal is, akinek szavai igaznak bizonyultak. Egy valamiről azonban nem szabad elfeledkeznünk. Sorsunk bizonyos mértékig a kezünkben van. Vannak bizonyos élethelyzetek, melyek sorsunk, tapasztalásunk szempontjából elkerülhetetlenek, de vannak azonban választási lehetőségeink is, hogy melyik úton haladjunk tovább. Ebben segíthet nekünk a jós, ki elénk tárhatja a választási lehetőségeket. Azonban vigyázni kell, nehogy kialakuljon egy függőségi viszony. Mágia alkalmazásánál pedig jól fontoljuk meg, hogy kitől kérünk segítséget, mert van egy nagyon fontos dolog melyet mindig tartsunk szem előtt: A karma. Az ok és okozat összefüggése. Felelősek vagyunk tetteinkért, történjen az fizikai, akár szellemi , gondolati síkon. Ha elfogadtok egy tanácsot: Mindig hallgassatok megérzéseitekre, a belső hangra, és akkor gördülékenyebben haladhattok utatokon.

Frabato

Jóslás és MágiaMár gyermekként különleges képességeket fedeztem fel magamban: megéreztem ha valakit a környezetemben veszély fenyegetett, megláttam jövőjét annak akivel kapcsolatba kerültem. Sokáig nem értettem ezek jelentőségét, nem tudtam hogyan is lehetne ezeket felhasználni embertársaim megsegítésére. Serdülőkorom környékén lett előttem egyre világosabbá, hogy különleges képességeimet, különleges ismeretekkel is meg kell erősítenem, hogy az az út amelyen először öntudattalanul indultam el, az az én utam. Melyet egyre tudatosabban járok, amely a hivatásommá vált. Az élet kegyes volt hozzám, amikor olyan területek nyíltak meg előttem amelyek megismerése kiteljesítette tudatomat, és tisztában lettem létem értelmével. Több ezer kilométert utaztam testben és lélekben is, hosszasan tanulmányoztam a holtak birodalmát és így megértettem az ö világukból szóló üzeneteket a ma élők számára. Jelenlegi és elmúlt életeim során nagyon különböző emberekkel, sorsokkal és problémákkal találkoztam, olyanokkal is akik kilátástalannak, reménytelennek ítélték meg helyzetüket. Ha ezek az emberek eljönnek hozzám, egy olyan kaput tárnak fel előttem közéletükkel, amelyen át bepillantva meglátom gyötrelmeik, szenvedéseik okait. Egy rövid idő eltelte után meglátom a problémák megszüntetésének útját-módját is ! Tapasztalataim alapján vallom, hogy mindenre van orvosság, van megoldás, csak tudni kell jól alkalmazni azt! A segítségért hozzám forduló, bizalmával megtisztelő személynek nagyon fontos, hogy tanácsaimat, az utasításokat és rituálékat pontosan kövesse! A várt eredmény viszonylag gyorsan bekövetkezik. Az időfaktort befolyásolja, hogy az illető karmájában milyen fokú nehézséget tárok fel. Lehetséges, hogy a kedves látogatóm először megijed, amikor megtudja mivel foglalkozom, mivel erről az elvont világról még talán homályosak az ismeretei, nem tudja a mágusi mesterséget hová sorolni? Bátran tegyen eleget kíváncsiságának, lépjen be és ismerkedjen az én különleges világom kapuján amelyben én otthonosan élek! Látni fogja mennyire megnyugtató ez a hely és mennyi gyötrelmes problémára kaphat itt megoldást! Hogyan is hívják ezt a világot és hol van? Ez a Misztikum Birodalma, univerzum az univerzumban, egy tudat feletti dimenzió, ahová a tudat alatti dimenziókból juthatunk el! Ezen az úton azonban egy felkent vezető szükséges, aki ismeri a lépéseket és az út végét.

http://www.frabato.hu/

Lui Padre

Jóslás és MágiaKözismert mestermágus – boszorkánynagymester nevem: Lui Padre. Már gyerekkoromban különleges képességeim, intuícióim voltak, melyeket az apám fodrászati szalonjában igyekeztem kibontakoztatni, és melyek alapján tevékenykedtem. Így a spiritizmus, az okkultizmus, a mágia életem része lett. Ekkor kezdtem felismerni ezeket a különleges képességeimet, amelyekkel másokon segíteni tudtam. A tudásszomjam, a tudás utáni vágyam egyre nőtt, amit időről-időre sikerült mind jobban kifejleszteni és kikristályosítani. Egyre többen fordultak hozzám mindenféle problémával, amelynek megoldásában sikeresen tudtam segíteni. Az elismerések alapján, az egyedülálló eredményeimnek köszönhetően, úgy idehaza Magyar-országon, mint külföldön, elértem a „mesteri” szintet és címet. Szaktudásommal, az ősi és bármelyik mágia erejével sikeresen és eredményesen, felsőfokon és maximálisan segítek bárki sorsa, életvitelének bármely területének a pozitív irányú befolyásolásában, problémái megoldásában… Az egyszerű emberektől kezdve, nagyon sok közismert és tekintélyes személy: politikusok, rendőrség, sztárok, színészek, filmszínészek, énekesek, a televíziós csatornák által ismert valóság show szereplők, tv-film producerek, sportolók, ügyvédek, cégigazgatók, üzletemberek, még materialista orvosok is kérik hasznos tanácsaim, segítségem. Mindezt a felső szintű tudást, nálam, Lui Padre mestermágusnál – boszorkánynagymesternél a tanfolyamokon bárki sikerrel elsajátíthatja! Könyveim A MÁGIA HATALMAS EREJE 1997 óta több kiadást is megélt című könyvemben a mágikus segédeszközök: a mágikus kör a mágikus háromszög mágikus füstölőedény a mágikus tükör mágikus lámpa a mágikus pálca a mágikus kard a korona, sapka, máguskendő a mágikus köntös a mágikus öv további mágikus segédeszközök pentákulum vagy pecsét formulák könyve a lények tartományábanhttp://www.luipadremestermagus.hu/

Jerry Jones

Jóslás és MágiaNevem Jerry Jones, a Skorpió jegyében születtem, több mint negyven évvel ezelőtt. Magyar Édesanyámmal és kanadai Édesapámmal gyermekkoromat Kanadában töltöttem. Már egészen kicsi koromtól fogva kapcsolatba kerültem a természetfeletti erőkkel és nyilvánvalóvá vált a környezetem számára, hogy különleges képességekkel vagyok megáldva. Később, más emberek aurájába való belépéseim, valamint az előző életekbe való utazásaim Kanada szerte elismerést és érdeklődést váltottak ki az emberekből. Rengeteg embernek nyújtottam segítséget, jövőképüket tisztán láttam és látom. Kiválasztottságom ténye életem egy későbbi szakaszában saját magam számára is kétségtelenné vált. 16 éves voltam, amikor egy ontariói indián faluban találkoztam egy nagyon öreg indián sámánnal. Ez karmikus találkozás volt, mert karmánk találkozott! Ő a tanítóm és mesterem lett, aki egyedülálló, kivételes képességeimet rögtön felismerte és Ő volt az, aki az ősi indián mágikus szertartásokat alkalmazva összekapcsolt a démonvilággal. Felszentelt és elindított utamon és evilági küldetésem ezzel megkezdődött. Azóta is azon az úton járok, amit Ő és a világmindenséget irányító Ős-Erő kijelölt számomra. Ősi küldetésem alapján, több mint két évtizede az emberek iránt érzett szeretet és tisztelet által vezérelve végzem dolgomat 1993-ban Torontóban megalapítottam a Nemzetközi Mágusszövetséget, amelynek azóta is vezetője vagyok. A legmagasabb szakmai színvonalnak elkötelezve, a Mágusszövetség tagjai között vannak nepáli, tibeti, indián mágusok, akik természetesen, hozzám hasonlóan, egytől-egyig kiválasztott személyiségek. Ez egyébként alapfeltétele a tagságnak. Néhány éve itt Magyarországon végzem a dolgomat és dolgozom az emberek érdekében, hogy a jövőjükbe látva a problémáikat megszüntessem és segítsem megtalálni útjukat az élet értelméhez: a BOLDOGSÁGHOZ.http://web-hang.hu/jerryjones/

Sopronban elérhető jósok és médiumok listáját megtaláljátok honlapunkon, a http://ezoterikasopron.uw.hu/ –n. Mindenkinek kívánom, hogy zökkenőmentesen haladjon útján. Sok siker, és tudatos tapasztalásban gazdag életet kívánok.

Sziasztok. Demuth János