Sopron.info.hu

Kell-e Sopronnak profi labdarúgás?

  2009 jan 26 / #sport

Költői a kérdés, de érdemes elgondolkodni rajta. Nem is olyan rég megszűnt itt egy első osztályú bajnokságban szereplő csapat, nem dőlt össze a világ, reggel felkel a nap és – ahogy a tévében látjuk – működik a város.
Azonban mi, futballrajongók mindig meghalunk egy kicsit, amikor elmegyünk a Káposztás utcai stadion előtt, amikor nb1-es mérkőzés van a tévében, vagy a sportlapokat böngészve nézzük mások örömét-bánatát.

A címben foglaltakat ízekre szedve, először azt kell tisztázni, hogy mit jelent ebben az esetben a Sopron szó. A szurkolókat? Vagy az egész várost? Vagy a város aktuális vezetését? A szurkolóknak kell a profi futball, ez nem is vitás.

A város egésze inkább utakat, közvilágítást, élhetőbb várost szeretne, közömbös a labdarúgással szemben, vagy inkább ellenszenvet érez. A szurkolók és a teljes lakosság aránya akként változik, milyen sikeresen szerepel a csapat. A legtöbb szurkoló nyilván a kupagyőzelem idején volt. Azóta egy részük ismét “csak” lakos.

Nagy talány a városvezetés. Az FC Sopron végnapjaiban nem kevés pénzt áldozott a csapatra, még akkor is, amikor már biztos volt a csapat kizárása az első osztályból.

Aztán egy országosan is elismert sportmenedzser, Dénes Ferenc úr kapott megbízást arra, hogy a kialakult helyzetben megoldást, majd hosszútávú sportkoncepciót javasoljon. Sportkoncepció született a városban, de az akkori futball helyzet nem oldódott meg, az biztos.

Még el sem ültek az FC Sopron kizárásának hullámai, amikor a REAC jött a stadionunkba játszani. Kinn voltam minden mérkőzésen és nem bántam meg. A meg nem nevezett, de folyamatosan sulykolt titkos befektető, az nb1-es lét reménye és – nem utolsó sorban – a mindig szimpatikusan küzdő rákospalotai csapat azt sejtették, hogy talán lesz folytatás.

Nem lett.

Tavaly júniusban megmozdult valami, amikor a “Kiállás a soproni fociért” rendezvényen futballrajongók, futballisták, edzők, szponzorok mozdultak meg városunk labdarúgásáért, csak a városvezetés nem állt látványosan az ügy mellé. Igaz, ha nem adja a stadiont, akkor meggátolhatta volna azt, hál’ istennek ezt nem tette.

Volt egy dunaújvárosi szál, ami elviekben a városvezetés akkori elképzelésének is megfelelhetett volna. Nagy vonalakban arról volt szó, hogy a DFC Sopronba költözik és soproni, illetve soproni kötődésű játékosokkal feltöltve a keretét egy stabil nb2-es csapat működhet a városban. Ehhez emlékeim szerint annyi pénz kellett volna a várostól, (20 millió körül), mint amit a ZTE II. nb3-as bajnokcsapatának a soproni szereplésére szánt a városvezetés. Nem jött össze.

Mit akar hát a városvezetés?

Korábban többször – ma már ritkábban – kimondva, egy stabil nb2-es csapat szereplését tudná elképzelni. Nem tudhatjuk, hogy ezért tesz-e valamit, vagy csak úgy szeretné elérni, mint sokan a lottó főnyereményt: lottó vásárlás nélkül elkölteni a főnyereményt. Tény: ma a város támogatása nélkül nem működhet az élsport.

Kell-e Sopronnak profi labdarúgás? Ezt kell először tisztázni. Ha ez megvan, akkor sorba kell szedni a feladatokat, meg kell találni azt az embert(embereket), aki az ügy élére áll, politikailag elfogadható mindenkinek, hajlandó és tud is egy profi csapatot menedzselni.

Azért fontos a politikai semlegesség, mert ha új csapatot akarunk, akkor nem arról kell vitázni a városházán hogy kinek a csődje az FC Sopron története, hanem arról, hogy mennyi pénzzel támogassuk az élvonalbeli(ide értve a másodosztályt is) labdarúgást.

Tehát, uraim? Döntsük el mit akarunk.