Sopron.info.hu

Két meccsünk is a képernyőn

  2010 jan 07 / #sport

Remek hírt oszthatunk meg szurkolóinkkal, januárban csapatunk két hazai mérkőzését is műsorra tűzte a Sportklub. A csatorna 16-án a Szolnok, majd két héttel később, 30-án a Zalaegerszeg elleni meccset adja majd élőben.

Arról, hogy hogyan sikerült ezt kivívni, és hogy a közvetítéseknek milyen következményei, hatásai lehetnek klubunk jövőjére nézve, Bokor Ákost, klubunk ügyvezetőjét kérdeztük

Gratulálunk, ez úgy gondoljuk, szép, s nagy szakmai siker. Emlékszik rá, mikor volt utoljára televíziós közvetítés Sopronból férfi kosárlabda mérkőzésről?

Köszönöm, de ez nem az én érdemem, a fiúkat illeti a gratuláció. A kérdésre válaszolva: nehezen, hiszen nem most volt. Ha nem csal a memóriám a 2000-es Magyar Kupa döntőt közvetítte a “királyi” tv. Amióta én vagyok az ügyvezető, csak idegenben kerültünk képernyőre.

Mit gondol, minek köszönhető, hogy csapatunk két meccsét választották a csatornánál?

Két oka van, egyrészt végre sikerült megállapodni a Sportklub vezetésével, hogy több NB I-es mérkőzés is képernyőre kerül, másrészt csapatunk szereplése, amit az edzőknek és a játékosoknak köszönhetünk mindannyian.

Sokáig a harmadik helyen álltunk és most is az 5-7. helyen állunk, azonos pontszámmal a nálunk erősebb játékosállománnyal és anyagi háttérrel rendelkező riválisokkal egyetemben.

Jelenthet valamit a két közvetítés a klub jövőjével, esetleg anyagi helyzetének javításával kapcsolatban?

Remélem, hogy igen. Már most van egy-két érdeklődő, aki szívesen vásárolna reklámfelületet a tv-s meccsekre. Ez még nem jelent megoldást az éves költségvetésünkre, de remélem katalizálhatja a régebbi tárgyalásainkat is.

Mivel lenne elégedett a második, a ZTE elleni meccs lefújása után?

Szeretnék szép januárt zárni. Amennyiben a hazai veretlenségünket meg tudnánk őrizni, óriási fegyvertény lenne és én maximálisan elégedett lennék.

sakc.hu