Sopron.info.hu

Kettős SMAFC-győzelem Nagykanizsán

  2009 nov 16 / #sport

Szenzációs kadett lányok!

November tizenötödike mostantól aranybetűs napnak számít a SMAFC-NYME kadett kosárlabdacsapatának történetében. A kék-fehérben játszó soproni lányok – Palkovits Tamás edző irányításával – egy nap alatt két szenzációs győzelmet arattak Nagykanizsán: elsőként a Soproni Darazsakat verték meg 67:55-re, majd félórás pihenő után újra pályára álltak, s a házigazda Kanizsa DKK együttese felett arattak győzelmet, 68:62 arányban. A SMAFC-os lányok okosan, szívvel-lélekkel, igazi csapatként küzdöttek, s annak ellenére bizonyultak jobbnak mindkét ellenfelüknél, hogy a kék-fehérek vezéregyéniségének számító Préger Laura keze  november ötödike óta gipszben van, így ő most nem játszhatott .

Ha azt írjuk, hogy a SMAFC-NYME kadett kosárlabdacsapatának tagjai nem a legjobb előjelekkel készülődtek  a “nyugati csoport” hármas döntőjére, akkor még finoman fogalmazunk. A csapat vezéregyéniségének, Préger Laurának a keze gipszben, Németh Enikő tüdőgyulladással bajlódik, Böcskei Niki, Major Kinga, Kovács Kriszti éppen csak felépült a betegségből, míg mások rosszullétre panaszkodtak. Ráadásul a Soproni Darazsak elleni mérkőzés “horrorisztikusan” kezdődött. Három kihagyott ziccer és kilenc büntető, az első negyedben. Nem véletlen, hogy a második tízperc elején már 12 ponttal is vezettek a zöld-sárgák. Aztán egy 16:3-as négy perccel óriásit fordult a kocka. A kék-fehérben játszó együttes tagjai egymást múlták felül védekezésben, miközben egyszerűen lerohanták ellenfelüket. A második félidő újra a SMAFC  csapatának villogásával kezdődött (10:0 három perc alatt). Aztán Czinder Adrienn vezetésével négy pontra zárkózott fel ellenfelük. A végjátékban is óriási küzdelem alakult ki, amelyet azonban újfent a kék-fehérek  nyertek meg, miként a mérkőzést is!

Soproni Darazsak – SMAFC-NYME 55:67 (17:9, 13:26, 16:15, 9:17 )

Darazsak: Czinder 18/6, Böröndy 6/3, Molnár 5, Nagy 2, Doncsecs 9. Cs.: Vas 5/3, Németh 5, Dolmány 3, Brenner 2.

SMAFC: Balla 5/3, Böcskei 18, Gusztafik 24, Cserpes 5, Varga 5. Cs.: Kálmán 8, Major 2, Babos.


A sikeresen megvívott városi rangadót követően, félórás pihenő után, a házigazda Nagykanizsa gárdája következett. Az első negyedben nagyon igyekeztek a soproni lányok, de a fáradt lábak  nem úgy engedelmeskedtek, ahogyan szerették volna. Aztán Balla Dóri hárompontosa megadta az alaphangot támadásban, illetve a kék-fehérek védekezése újra “csapatként” működött, aminek eredményeképpen sikerült fordítaniuk a SMAFC-osoknak. Kellett is az összefogás, mert Varga Luca alig tíz perc játék után négy faulttal „rendelkezett”. A harmadik negyedben felváltva estek a kosarak, és sajnos Luca is kipontozódott. Az utolsó játékrészt a hazaiak kezdték jobban és átvették a vezetést. Palkovits Tamás edző és a lelkes szurkolótábor féltette a csapatot, hogy közel háromórás játék után nem lesz erejük újra talpra állni. De nem így történt! Ugyan voltak még hibák, de ezeket határtalan lelkesedéssel, és sikeres végjátékkal pótolták a soproni lányok. Megtörtént a csoda, a SMAFC kadett csapata a nehézségek ellenére is két győzelemmel zárta a zalai túrát! A második mérkőzés után, így még boldogabban ünnepelték Cserpes Fanni 14. születésnapját. Még nagyon sok, hasonlóan boldog szülinapot, Fanni!

SMAFC-NYME -Kanizsa DKK 68:62 (5:10, 24:16, 18:17, 21:19)

SMAFC: Balla 24/3, Böcskei 8, Gusztafik 32/3, Cserpes 4, Varga. Cs.: Kálmán, Babos, Kisréti, Major, Ragats, Kovács.

Nagykanizsa: Hegyi 8, Olasz 6, Oros 3/3, Veres 5, Jagarics 19. Cs.: Jurkó 15, Rajkai, Tarnai 6.