Sopron.info.hu

Ki vaj, merre vaj?

  2008 júl 08 / #Volt Fesztivál 2008

VOLT FesztiválAmikor ilyen és hasonló kérdések repkedtek körülöttünk, nem tudtuk, hogy szimplán csak tájszólást hallunk, vagy az alkohol és a meleg vegyülete nehezíti a helyes, magyar beszédet?! Bármelyik is volt, jót nevettünk. VOLT volt. Három nap soproni buli, móka, kacagás, szomjazás.

Idén, lehetetlen hosszú, tömött sorok kígyóztak az italt szolgáló standoknál. Türelemből kellett bőven.. Kevés volt a személyzet? Mindenesetre nem volt plusz pontjuk ebből se a standoknak sem nekünk.

A VIP toalett idén is mentő volt, felfázás vagy valami miatt sokat kellett látogatnom. Kuka viszont nem volt, nem is értem ez egy női WC-ben, hogy fordulhat elő? A Naptánc ropás megérte, ugyanis öt cseppen kívül nem esett. Számoltam! Végre megkóstoltam Jimmy gyrosát is, ízlett a csigák által felszolgált étel..

Amit szerettünk, megnéztünk, táncoltunk. Az idei csúcs nekem a Tosca, Manu Chao, Quimby és Roni Size volt, valamint az MR2 színpad programja. Számomra péntekkel záródott a feszt, a negyedik nap utazással, eskűvővel és lakodalomban táncolással (evéssel-ivással, mókázással)folytatódott.

Azt hittem a VRC-ról lemaradok, de a lagzizenészek gondoskodtak róla, hogy egy picit VOLT hangulat legyen Ercsin is!