Sopron.info.hu

Komplex program a soproni borvidék fejlesztésére

  2010 máj 20 / #helyi

Bormúzeumot nyitnak Sopronban, túraútvonalakat létesítenek az Alpokalján és az Ikva mentén, Fertőendréden pedig kerékpárutat építenek uniós támogatással. A tájegység turisztikai fejlesztéséhez közel 75 millió forintot nyert a pályázó konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében.

A soproni borvidék térségét komplex program keretében kívánja fejleszteni a 92,6 millió forintos összköltségű projekt – mondta a konzorciumvezető hétfőn az MTI-nek.

Rigler Zsolt szerint Sopron belvárosában alakítják ki a bormúzeumot, amely a szőlészet és a borászat múltjáról ad áttekintést, és a soproni borvidék sajátosságait is bemutatja majd a látogatóknak.

A projekt másik eleme a kerékpáros turizmushoz kapcsolódik: Rádler István fertőendrédi polgármester közlése szerint közel 500 méternyi kerékpárút megépítésével teremtik meg a biztonságos közlekedés feltételeit a kerekezők számára. Az útnak része lesz az Ikva patak felett átívelő kishíd is.

A projekt megteremti a feltételeket a bakancsos, a vízi, a lovas turisták és a bottal gyalogló síjárók részére is, hogy hódolhassanak kedvenc időtöltésüknek – közölte az Alpokalja- Ikva mente Leader Egyesület munkaszervezetének vezetője.

Keller Csilla elmondta: útvonalakat tárnak fel számukra, s az utakat olyan jelzésekkel táblázzák ki, amelyeket a szomszédos Burgenlandban használnak. A túraútvonalakról elektronikus térképek készülnek az internetezőknek, ismertetőfüzetek, papíralapú térképek pedig azoknak, akik a hagyományos tájékoztatási módokat jobban kedvelik. A fejlesztést ősszel szeretné elkezdeni a konzorcium.

MTI