Sopron.info.hu

Kosárlabda: a soproni férficsapat minimum a nyolc közé várja magát

  2010 okt 08 / #sport

A soproni férfi kosárlabdacsapatnál a tavalyi maximális cél idén már minimális elvárás, azaz az együttesnek a legjobb nyolc közé kell jutnia az NB I szombaton rajtoló 2010/2011-es szezonjában.

Meszlényi Róbert vezetőedző csütörtök este a szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, komoly siker, hogy a keret mindössze két helyen változott az előző szezonhoz képest, a két új amerikai légiós, Thomas Kelley és Darian Townes pedig valódi erősítést jelent.

A klub ügyvezetője, Bokor Ákos szerint a jelenlegi helyzetben óriási dolog, hogy sikerült komoly, névadó támogatót szerezni. Az új szponzor, a Kis-Rába menti Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Szarkáné Horváth Valéria azzal indokolta cége döntését, hogy a pénzintézet a városban népszerű együttes támogatásával még ismertebb és elismertebb lesz Sopronban és környékén.

XLsport – Mti