Sopron.info.hu

Kovács-Magyar András: Gyógyító táltosok

  2008 máj 11 / #ezo

Kovács-Magyar András: Gyógyító táltosokKovács – Magyar András nevéhez fűződik az az úttörő munka, amellyel országunkat és a Föld számtalan országának lakóit megajándékozta a csontrakás mesterségének magasiskolájával, a földsugárzások megbetegítő hatásának feltérképezésével. A Táltos iskolája nemzetközileg elismert testi, lelki, szellemi gyógyító iskola.

Nevéhez fűződik szakrális szent helyeink titkainak megismertetése, filmek, szent zarándokutak formájában. Szent helyeken, szent időben, András vezetésével odasereglők ezrei közül százak gyógyulnak meg addig gyógyíthatatlan betegségeikből, és százaknak adatik meg, hogy szentjeink fény alakban történő jelenését láthassák. A csodás gyógyulásokról és jelenésekről filmek és fényképek tanúskodnak.

Nem fikció, sőt elismert tudós körök határozott véleménye, hogy a földgolyót láthatatlan energiamezők pásztázzák, amelyek komoly hatással vannak az emberi szervezetre. Ezek a mezők, vonalak pedig teljes mértékben behálózzák a lakásainkat, keresztülszelik telkeinket, sugározzák munkahelyünket, melyek elől elbújni, hatásaikról tudomást venni lehetetlen.

Persze, van ez ellen egy hatásos védelmi rendszerünk, saját energiapajzsunk, az auránk, de ha ezek a geopatikus sugarak egy ponton metszik egymást és felsértik az energiamezőnket, az ember rögtön védtelenné válik ellenük és konkrét betegségekkel reagál rájuk – mondja Kovács Magyar András, aki húsz éve kutatja, méri, vizsgálja ezeket az energiákat.

A radiesztéták, ahogyan Kovács Magyar András is, különleges képességeik révén alkalmasak arra, hogy a veszélyes zónákat inga vagy pálca segítségével bemérjék és meghatározzák, megelőzzék a lehetséges betegségek elmérgesedését. Ez a „varázsvesszőként” emlegetett segédeszköz ugyanis felerősíti a különböző frekvenciájú jeleket – mondja a táltos – de a fő hangsúly a radiesztétán van, aki kifinomult adottságai révén, miként egy rádióvevő, képes felfogni és értelmezni a kapott információkat.

Forrás: http://www.ingatlanmagazin.com/2080/Az_egeszsegunket_a_……