Sopron.info.hu

Lazic örömmel vág a kalandba

  2008 dec 21 / #lapszemle

A legutóbb a Ferencvárosban játszó Bojan Lazic az osztrák harmadosztályba igazolt, de mint mondta, egyáltalán nem bánja a döntését. A “sógoroknál” ugyanis remek szerződést tettek elé, amit vétek lett volna nem elfogadni.
– Vélhetően január tizenötödikén kezdjük meg a felkészülést Ausztriában – mondta el honlapunknak Lazic. – Jobb ajánlatot kaptam az osztrák harmadosztályból, mint Magyarországról, ezért döntöttem amellett, hogy kimegyek. Sopronban fogok lakni, ahol az utánpótlás-képzésben is részt veszek, ez már biztos. Gondolnom kell arra az időszakra is, ha esetleg már nem játszom, ezért folyamatosan képzem magam, jelenleg egyébként A-licences papírokkal rendelkezem.
(czp)

nb1.hu