Sopron.info.hu

Magyarországon kötelező közterületeken a maszkhasználat kedd éjféltől!

Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban.

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni. Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina. Úgy számol – folytatta Orbán Viktor -, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is. Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az “asztalon tartani”.

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is – mondta a miniszterelnök. Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban – összegzett. “A végén túl leszünk, és győzni fogunk” – fogalmazott.

 

A miniszterelnök bejelentette: előírják a kötelező maszkhasználatot a közterületeken éjféltől.

 

 

 

 

 

via MTI 

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek