Sopron.info.hu

Mc Donald’s Sopron

  2007 szept 24 / #pellengér

Meki Ma a Mekiben jártam, néha veszek ott ezt-azt, nem viszem túlzásba, hallani, hogy nem nagyon egészséges a kajájuk, és nem is olcsó. Kocsival voltam és nem is volt nagy sor a drive-ban, így oda álltam be.

Rendelés közben vettem észre, hogy csak 1500 Ft van nálam, így csak egy hamburgert /royal/ , egy csirkefalatokat és egy almástáskát tudtam venni ez is 1450.- Ft volt. Krumplira már nem futotta, pedig azt is nagyon szeretem ott. Kihajtáskor jutott eszembe, hogy van nálam hitelkártya, így leparkoltam, hogy megveszem bent. Nagy csodálkozásomra közölték velem, hogy nem fogadják el.

Ma már minden kis butikban fizethetek vele, de a mekiben úgy látszik nem…Reméljük nem azért a pár százalék miatt, amit levonnak a bankok, mert az szánalmas lenne rájuk nézve. Na , mindegy nem tudtam krumplit venni, ez van. Még egy dolog ami már régóta böki a szememet. Euroval lehet fizetni ugyan, de 210-220 ft-ba váltják.

Ma adtam el euro-t 253 ft- ot adtak érte. Mindegy azt szokták mondani Magyarországon vagyunk, fizessünk Forinttal, vagy váltsuk át ott, ahol jobb a kurzus. Ok. Az viszont már mégiscsak felháborító, hogy csak Forintban adnak vissza, tehát ha fizetsz valamiért mondjuk 5 Eurót és csak egy 50-es van nálad, akkor kénytelen vagy a maradék 45 euro-dat is beváltani ebben a rendkívül rossz árfolyamban.

Itt tart a Mc Donald’s 2007 őszén, nem képes azokra a kis gesztusokra a vendégeiért, amit már minden kis üzlet megtesz Sopronban. Csak összehasonlításként írom le, hogy ma a Várkerület-Puskás sörözőben ebédeltem, (menüztem) egy finom pulykaragú levesért, egy jó nagy adag finom gombapaprikásért és egy pohár szódáért 550,- Ft-ot fizettem. Nem volt 1450,- de jóllaktam vele.

Persze a Mekibe ezek után is be fogok térni, mert szeretem a hamburgereiket csak kár, hogy ilyen lehúzás szaga van az egésznek…

KBJ