Sopron.info.hu

Meghalt Takács Lajos

  2009 nov 08 / #sport

Takács Lajos a Martonvásárban játszott megye I.-es bajnoki meccset, az öltözőben rosszul lett, leállt a szíve. Kórházba szállítás közben halt meg, 39 éves sem volt.

Takács Lajos délután a hazaiaknál csereként, a 75. percben lépett pályára a megyei I.-es Martonvásár-Pálhalma találkozón, a meccs után az öltözőben rosszul lett. Ekkor még sikerült az orvosoknak újraéleszteniük, sőt, úgy tűnt, hogy minden rendben lesz.

Csapattársaival beszélgetett, mikor ismét rosszul lett, leállt a szíve, és már nem sikerült megmenteni az életét.

Fél órán keresztül próbálták meg újraéleszteni, mentőhelikopterrel kórházba szállították, tragikus halála körül még sok a tisztázatlan körülmény. Január 24-én lett volna 39 éves.

Takács a Videoton csapatában 1987 és 1998 között 181 NB I.-es bajnoki meccsen játszott, 39 gólt lőtt, majd az akkor másodosztályú MTK, később a Sopron labdarúgója lett, utóbbival játszott újra élvonalbeli meccset.

index.hu