Sopron.info.hu

Megharcoltunk a döntőért!

  2010 ápr 11 / #sport

Csapatunk egy küzdelmes mérkőzésen biztosította be bajnoki döntős részvételét, mely egyben jövőre is Euroliga indulást jelent klubunknak!

Könnyed délelőtti kikapcsolódással hangolt csapatunk az elődöntő második összecsapására. Játékosaink kilátogattak az utánpótlásunknak rendezett vidám hangulatú Nyuszi Kupára, ahol szintén megállták a helyüket az aláírások osztogatása és a közös fotók készítése terén.

A győri mérkőzés már jóval nehezebb feladatnak ígérkezett, de az első percekben tudattuk már ellenfelünkkel, hogy győzni jöttünk! Négy pontunk után azonban a hazaiak is jelezték, hogy nem adják könnyen a bőrüket. Radunovic triplájával pedig minden kezdődhetett elölről (4. perc 6-6). Két perc alatt megdupláztuk elõnyünket (6. perc 8-16)!

Az elõzõ mérkõzéssel ellentétben ezúttal nem zuhant azonban össze ellenfelünk, és Radunovic vezérletével visszajöttek a mérkõzésbe (8. perc 17-19). A negyed vége elõtt Vida triplája gondoskodott a további izgalmakról (20-23).

A 11. percben Vida újabb triplája már egyenlõ állást eredményezett. Majd Delmis is bevágott egy távolit. A hazai környezetben mindig veszélyes, és már 5 triplánál járó Gyõr, ezzel átvette a vezetést (12. perc 26-25)! A három pontos vonaltól 70 (!) százalékos pontossággal célzó hazaiaknál Horváth Zsófia is átdobta védõfalunkat mire megérkezett részünkrõl is, Jeca révén, az elsõ trojka (15. perc 34-34).

Egészen a 19. percig kellett várni, hogy Horti Dóra büntetõi után ismét a mi vezetésünkrõl tanúskodjon az eredményjelzõ (41-42). Dodi a szünetig hozzátett még két egységet, így egy 8-0-ász szakasznak köszönhetõen 3 pontos elõnnyel várhattuk a második játékrészt (41-44).

A szünet után úgy tûnt nem sikerül változtatnunk a játék képén. A belelkesedett hazaiak a 24. percben újra magukhoz vették a vezetést (47-46). Három gyors találattal azonban fordítottunk, de érezhetõ volt, hogy nagyon nehéz percek várnak még ránk a lüktetõ mérkõzésen (25. perc 49-54). A nézõk ennek megfelelõen jól szórakoztak, hiszen egy izgalmas, szikrázó csatának lehettek szemtanúi. A negyed utolsó percében Tapodi Péter ragadtatta el magát a kelleténél jobban. Vehemens fellépését kiállítással jutalmazták a játékvezetõk. A negyed végén még Kristi helyezett el egy fontos triplát (57-64).

Nem adta meg magát a Gyõr, ráadásul amerikai irányítónk megkapta negyedik hibáját is, így nem volt más választása Székely Norbertnek, minthogy leültesse a kispadra (32. perc 59-64). Hasonlóan járt Horti Dóra is. A túloldalon Imbergerova, Horváth Zsófia és Hajdana Radunovic állt a kipontozódás szélén. Fáradtabbnak tûnt a végjátékban ellenfelünk, ahol egyre több pontatlan dobás csúszott be a játékba. Nem úgy nálunk, ahol Edó és Jeca keze ma is aranyat ért (36. perc 59-71).

A hajrára teljesen felőrültük a becsületesen küzdő hazaiak ellenállását, és megérdemelt győzelmet arattunk. Ennek megfelelõen bejutottunk a jövõ pénteken kezdõdõ bajnoki döntõbe, ahol a Pécs-Szeged párharc gyõztese lesz az ellenfelünk!

Székely Norbert: “Idegbajos mérkőzésen jutottunk be a döntőbe.”

SEAT LAMI-VÉD GYÕR – MKB-EUROLEASING SOPRON 68-79 (20-23, 21-21, 16-20, 11-15)

Gyõr, 200 nézõ

SEAT LAMI-VÉD GYÕR: Delmis 8/6, Englert 2, Vida 12/9, Imbergerova 8/6, Radunovic 18/3 Cs.: Fûrész 2, Horváth Zs. 7/3, Keller 4, Borovickova 3, Kovács 4

MKB-EUROLEASING SOPRON: Toliver 11/3, Honti 12, Holt 6, Milovanovic 15/3, Krivacevic 8 Cs.: Horti 14, Eördögh 11/3, Varga 2, Semsei –

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 10/24 42% ill. 25/47 53%

3-pontos dobószázalék: 9/21 43% ill. 3/16 19 %

Büntetõ dobószázalék: 21/27 78% ill. 20/22 91%

Lepattanó: 29 (Radunovic 8) ill. 31 (Milovanovic 8)

Gólpassz: 11 (Englert 5) ill. 12

Szerzett labda: 5 ill. 9

Eladott labda: 13 ill. 7

Fault: 25 ill. 25

IBM: 95 (Radunovic 25) ill. 112 (Milovanovic 26)

wb-sopron.com