Hosszas ígéretek, majd alapos előkészületek és több éves munka után végül a héten birtokba vehették a közlekedők az M85-ös gyorsforgalmi autóút legújabb, s egyben leghosszabb szakaszát. Sopron bekacsolódott a 2×2 sávos utak vérkeringésébe, mely által javulnak a közlekedés infrastrukturális feltételei, biztonságosabbá és gyorsabbá válik az utazás az érintett települések között. Az autóút határidő előtt elkészült a Sopron-kelet ideiglenes végcsomópontig, ezáltal 51 kilométeres összeköttetés teremtve a Csorna-nyugat csomóponttal. Az átadást követő napokban a magunk részéről is kipróbáltuk a várva várt fejlesztést, videón (Facebook) és képeken mutatjuk.
Az elmúlt években igyekeztünk az útépítés mozzanatait feltárni, és egyedi módon bemutatni az olvasóközönség számára. Ezen cikkek gyűjteményét ide kattintva találja, böngéssze végig a kormányzati Modern Városok Program első bejelentéstől fogva a tartalmakat, hiszen ott voltunk a régészeti feltárásoknál, az első kapavágásnál, az alapkő ünnepélyes letételénél, s akkor is, mikor már gőzerővel folyt a munka. Az ígéretből sokak összefogásával és munkájával nagy eredmény született, s bár még akad munka a soproni elkerülő szakaszán, mondhatni nagyot lépett előre a térség már ezen fejlesztés által is.

- 🕯️✨ Fellobbant a remény lángja Sopronban! Advent második vasárnapján meggyújtották a város adventi koszorújának második…
- Újra lecsap a kalapács, jutányos áron lehet a tiéd egy Bentley vagy egy sportos Audi ⚖️🚗🤔
- Szólistaparádéval készült adventi koncertjére a Juventus Koncert Fúvószenekar Sopron A Juventus Koncert Fúvószenekar ha…
- Az Ikva Nyugdíjas Otthon lakói, hozzátartozói és munkatársai közösen ünnepelték az advent második vasárnapját. A meghitt…
- Képek és gondolatok az advent jegyében – megnyílt a Soproni Adventi Tárlat és bemutatták a Soproni Füzetek 2025-ös kiadv…
- Mágikus éjszakák
- Szabó Emese (@soproni_mesek) – 2025-12-04 19:01
- Fűszerbabér egyszerű szaporítása – GYORS növekedés Ebben a részletben bemutatom, mennyire könnyen szaporítható a fűszerb…
- Ki dolgozik decemberben is a kertjében? Én bizony ilyenkor is szeretek kimenni és mindig találok magamnak elfoglaltságot…
- Most nem a kertről mutatok fotókat, hanem Rezsőről és Kobakról a két családtagról. ❤️❤️❤️ Sokan tudjátok már, hogy mente…
- Téli épületgépészeti feladatok: ezekre érdemes most figyelni
- TIPPEK a téli kert rendben tartásához – mulcsozás és növényápolás 🌿
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!
- Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!
- Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő tavi kerékpáros maraton ve…