Sopron.info.hu

Mennyi az annyi?

  2007 okt 28 / #csak úgy

Mennyi az annyi?Az esernyőknek is van szavatossága. Dátum nincs a csomagolásukon feltűntetve, de ki tudja azt megmondani, hogy mikor fordul ki magából, egy nagyobb szél erejétől és törik el szegény? Ez történt minap az én esernyőmmel is. Az ernyőtörés által szerzett fájdalmát csak az összecsukás és hazáig ázás ténye tudta fokoznii. Otthon nyugszik most, ameddig el viszem AZ ernyő doktorhoz, aki már egyszer szervízelte e praktikus eszközömet.

Sopron egyik bevásárló központjában, rám kacsintott egy ernyő a kirakatból! Pár nappal később visszamentem, hogy megnézzem és esetleg meg is vegyem azt. Mint kiderült, több féle szín és minta létezik, maradtam az első megérzésemnél. Találtam még pár ruhadarabot, majd a kasszához mentem. Az egyik ruha ára viszont nem stimmelt. Persze, hogy rosszul lett vonalkódolva és emiatt az ár is fals volt. Felhívtam az eladó figyelmét, hogy a cikken feltűntetett áron kellene eladnia portékáját, de kijelentette, hogy 300 Ft-tal drágább a cucc,  a kód rossz és háromszázzal drágább. Ennyiért viszont, én nem veszem meg, válaszoltam. Sajnáltam, de a 150 – 200 % haszon így is rajta van, az ő hibája miatt fizessek többet? Miért nem vállalta fel a bakit, adja amennyi rá van írva, és még mindig jól jár!? Így, megspórolt nekem egy kis pénzt, a trikó pedig valószínűleg most is ott hever… Emberek vagyunk, csak az követ el hibát, aki dolgozik. Trikóvásárlásban remélt örömömet Apukám pótolta, aki ‘csak úgy’, virággal lepett meg.