Sopron.info.hu

Merre tovább?

  2011 jan 19 / #sport

Szerdán az utolsó fordulóra kerül sor az Euroliga alapszakaszában. Csapatunk Horvátországba utazik, ahol a már nyomás nélkül és egyre jobb formában kosarazó Gospic otthonában vár ránk egy nehéz összecsapás. A mérkőzés kezdési időpontja 20 órára változott.


– A Szeged ellen friss igazolásunk, Marissa elég nagy ugrást tett a Jekatyerinburg elleni találkozóhoz képest.

– Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen komplex játékossal bővültünk. Szombaton támadásban és védekezésben is extra teljesítményt láthattunk tőle! Nagyon fontos, hogy több poszton is bevethető, mellyel a variációs lehetőségeink száma jelentősen megugrott.

– Betty mikor szállhat be?

– Betty csütörtökön érkezik Sopronba, és péntektől megkezdi velünk a munkát. Jól jön számunkra most a kis szünet, mely lehetőséget ad a csapatjáték további összecsiszolására.

– Előtte szerdán este azonban még egy nagyon nehéznek ígérkező összecsapás vár ránk.

– Bizony, az alapszakasz legnehezebb mérkőzése előtt állunk, ahol az egyre jobb formába lendült ellenfelünk már nyomás nélkül kosarazhat. Ellenben velünk, hiszen nem szeretnénk egy vereséggel lefele csúszni az összesített tabellán.

– Már Sopronban is kellemetlen ellenfél volt a horvát csapat. Változott a stílusuk?

– Nem. Egyszerű dolgokat csinálnak, azt viszont tökéletesen. A sebességük és a dobókészségük nagyon jó, így kiemelt szerepe lesz a védekezésnek. Reális esélyünk van a győzelemre, de ehhez a mi akaratunknak kell érvényesülnie!

Abszolút rangsor

1. FENERBAHCE SK 18 pont 809/679

2. UMMC Ekaterinburg 17 pont 708/582

3. Cras Basket Taranto 17 pont 600/499

4. HALCON AVENIDA Salamanca 16 pont 702/581

5. ROS CASARES Valencia 16 pont 656/557

6. SZPARTAK MOSZKVA 15 pont 707/561

7. Wisla Can-Pack Krakkó 15 pont 618/552

8. Beretta Famila Schio 15 pont 633/578

9. Bourges Basket 15 pont 606/581

10. Good Angels Kassa 14 pont 631/568

11. ZVVZ USK Prága 14 pont 666/643

12. MKB-EUROLEASING SOPRON 13 pont 690/690

13. Nadezhda Orenburg 13 pont 624/629

14. RIVAS ECOPOLIS 13 pont 665/699

15. Pécs 2010 13 pont 546/593

16. USO Mondeville 12 pont 553/600

17. Galatasaray 12 pont 613/685

18. VICI Aistes 12 pont 608/717

19. Tarbes 12 pont 575/684

20. KSSSE Gorzow 11 pont 570/647

21. FRISCA SIKA Brno 11 pont 560/657

22. GOSPIC CROATIA 10 pont 706/811

23. LOTOS GDYNIA 10 pont 659/776

24. TTT Riga 10 pont 485/621

wb-sopron.com