Merre tovább?

Négy győzelemmel és hat vereséggel zárta csapatunk az Euroliga alapszakaszát, mely nem volt elég a rájátszásba kerüléshez. Székely Norbert vezetõedzőnkkel elemeztük a korai búcsú okait.

– Tavaly FINAL4, idén búcsú az alapszakasz végén az Euroligától. Mi okozta ezt a nagy kontrasztot?

– Sok tényező együttes alakulása okozta a tavalyi sikereket és az idei kudarcot is. Egy ideális játékosállomány, egy jól eltalált taktika, kevés sérülés, megfelelő formaidőzítés, és egy adag szerencse mind-mind kellett az emlékezetes meneteléshez, mely végül FINAL4 szerepléshez vezetett. Idén máshogy alakultak a dolgok, melynek több oka van.

– Mik lennének ezek?

– Azt ugye már év elején tudtuk, hogy új embert kell beépíteni egy kulcs poszton, mely nem más mint az irányítói szerepkör, ahova az előző évhez képest egy más karakterű, más pozitívumokkal rendelkező játékos érkezett. Nagy dilemma volt számunkra, hogy merre indítsuk el a csapatot, de végül úgy döntöttünk, hogy maradunk a már bevált úton, melyhez bizonyos szempontokból nem volt elég az idei állomány. Keletkeztek rések, melyeknek apróbb módosításokkal igyekeztünk elvenni az élét. Ez hellyel-közzel sikerült is. Ugyanakkor így sem tudtuk azt a totális, pontos védekezésből gyors támadásba lendülést alkalmazó kosárlabdát játszani, amely sikerre vezette korábban az együttest. Idõnként elértük a kívánt támadás számot, de sok esetben annak csak a 70-80 százalékát. Ez alapjában a védekezésünkre vezethetõ vissza, mely nem volt elég hatékony, így kevesebb labdát szereztünk, melyekkel együtt a gyors támadásaink, befejezéseink száma is csökkent.

Alaposan hátráltatta a munkát a páratlan sérülés és betegség hullám is. Hetekig nem tudtunk együtt edzeni, így nem alakultak ki megfelelő játék kapcsolatok sem. Ezek egy-egy mérkőzést és az egész Euroliga alapszakaszt is befolyásolta. Nagyon sok megbontás alakult ki a védelemben, melybõl adódóan centereinknek többet kellett besegíteni távolabb a palánktól. Ennek egyenes következménye volt, hogy több helyhez jutottak ellenfeleink a palánk alatt, ahonnan több kosarat kaptunk a korábbi évekhez képest, mely együtt járt azzal, hogy nem tudtuk kellő számban visszaindítani ellenfeleinket. Ráadásul a besegítésekkel megnőtt centereink személyi hibáinak a száma is, sokszor találtuk magunkat szemben fault problémákkal. Ebből is látható, hogy egy-egy probléma hozta magával a többit

– Melyik volt az a mérkőzés, melyen a legjobb teljesítményt nyújtottuk, és melyik, amely után leginkább bosszankodtál?

– A legpozitívabb egyértelműen a madridi győzelmünk. Koncentráltan játszottunk, pontosan védekeztünk, le tudtuk lassítani a korábbi mérkőzéseit jóval több dobott ponttal abszolváló Rivas játékát. Megrázó élményként két mérkőzést említenék. Az egyik a Bourges elleni nagy arányú fiaskó, mely ugyan szoros párhuzamban állt a sérüléseinkkel, de a különbség fájdalmas volt.

A másik a Prága elleni utolsó fordulós hazai vereségünk, ahol 93 dobott pont is kevés volt az üdvösséghez. Ráadásul ez a mérkőzés csupán egy hétre volt a madridi sikertől, és ez a rövid idő alatti nagy kontraszt aggasztó igazán, mely mutatja, hogy sok minden nincs beidegződve még a játékunkban.

– A szezonnak még közel sincs azonban vége. Be lehet hozni a lemaradást a játékunk terén?

– Muszáj lesz, nincs más lehetőségünk. Vissza akarjuk hódítani a Magyar Kupát és bajnokságot szeretnénk nyerni! Ez a célunk, de mindez roppant nehéz lesz. Érdekes és döntő lehet az emberi tartás. Egy Euroliga szezon vége ugyanis minden, tehát pozitív esetben is egy üresség érzetét kelti a játékosokban, vezetőkben egyaránt.

Véget ér valami, mely folytonos koncentráltságot igényel, és ezzel együtt a lezárását hullámvölgy követi. Ez minden évben így volt, tavaly is. A mostani helyzetünkben azonban ezt nem engedhetjük meg magunknak! Rengeteg munka vár ránk, mely nem enged lazítást!

– Már év elején is említetted, hogy tervezel kisebb-nagyobb változtatásokat, melyeket a sérülések végül megakadályoztak. Lesz ezekre most lehetőség?

– Sajnos ezen a téren nagyon rosszul állunk, ezeket csak akkor tudtuk volna véghez vinni, ha teljes csapattal tudtunk volna edzeni a szezon elején. Ráadásul ezekhez kellenek az alapvető beidegzések, melyekben szintén van lemaradásunk. Ha ezek beállnak a megfelelő szintre, akkor lehet továbblépni nagyobb dolgokkal. Reménykedek benne, hogy eljutunk még ide is.

– Csalódott vagy?

– Igen, mind azok vagyunk. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az Euroliga mezőnye egyre erősebb, egyre több a feltörekvő együttes, a riválisok anyagi lehetőségei nem mérhetőek a magyar együttesekéhez. Negyedik évem ez a csapat élén, melyből kétszer 5, egyszer 6, most pedig 4 győzelemmel zártuk az alapszakaszt.

Nem mondhatni, hogy nagyon elmaradtunk a korábbiaktól, de míg négy éve 5 győzelem kifejezetten kedvező pozícióra volt elegendő, most ez a négy győzelem a rájátszáshoz is kevés volt. Látnunk kell a hibáinkat, tanulni belőle, de reálisan el kell tudnunk magunkat helyezni a mezőnyben. Nem szabad a tavalyi Final4 eredményből kiindulni, melynek megismétlésére, megközelítésére szerencsés esetben is 6-8 évente nyílhat esély.

– Hogy tudjuk akkor hosszabb távon tartani a lépést a nemzetközi mezőnnyel?

– Sehogy. Szomorú ezt kimondani, de az anyagi lehetőségeket nem lehet hosszabb távon ellensúlyozni. Lejjebb kell tenni az elvárásokat, és igenis értékelni kell azt is, ha egy magyar csapat komoly szakmai és háttér munkával, szponzoraik áldozatos szerepvállalásával eljut az Euroliga rájátszásába, esetleg erőn felül teljesítve még tovább. Tudomásul kell venni, hogy a magyar gazdaság nem bír eltartani komoly szinten három euroligás együttest, de ennyi első osztályú női csapatot sem…

Katasztrofális a helyzet! A bajnokság színvonala évről évre esik, 3-4 csapat szívja fel azt a kevés számú játékost, aki megüti a nemzetközi élmezőny szintjét. Így nehéz folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtani az Euroligában. Így is lehet, hogy egy-egy magyar együttes eljut akár a Final4-ba is, de reálisan nem erre kell felkészülni.

– Ismét kikötöttünk a vesszőparipádnál, az utánpótlás kérdésénél.

– Bizony ezen a téren sok a megoldandó feladat. Csak akkor lehet előre lépés, ha következetesen, központilag felügyelve végig viszünk hazánkban egy programot, és nem belekapkodunk dolgokba. Ki kell terjeszteni egy egységes koncepciót az egész magyar utánpótlásra, és hinni benne! Ha idáig eljutunk, akkor is legalább 4-5 év kell ahhoz, hogy újra felfele induljon el a honi kosárlabda szekere.

wb-sopron.com